22_03_29_erdmost_nincskep

Kosárlabda: remek kezdés után nyert a VMG

22_03_29_erdmost_nincskep

Kosárlabda: remek kezdés után nyert a VMG

Kiválóan kezdte az új szezon első hazai bajnokiját a VMG DSE, amely remek első félidő után már 59–37-re vezetett a MAFC BME ellen, ám a vendégek a térfélcserét követően zárkóztak és csak 86–73-ra kaptak ki a férfi kosárlabda NB II Közép A-csoportjának második fordulójában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Szent Pál Akadémia elleni vereséget követően a 2019/2020-as idény első hazai találkozóját vívta a VMG DSE, amely a hasonló képességű MAFC BME-t fogadta a Vörösmarty Mihály Gimnázium tornacsarnokában.

Pontzáporral indult a mérkőzés, ugyan az első percekben sok támadást elkapkodtak a csapatok, ennek ellenére távolról mindkét fél rendre eredményes volt, így öt perc után már huszonöt pont volt a táblán (13–12).

Ezt követően azonban a fővárosiak zsinórban három triplát is kihagytak, ezt kihasználva pedig a házigazda tízpontos előnybe került a játékrész végére (32–22).

A második negyedre megtartotta kezdeti lendületét a VMG DSE, amely egy 8–2-es rohamot produkálva a 14. percben már 43–24-es előnyben volt, a remek védekezésnek és az eredményes támadásoknak köszönhetően pedig a nagyszünetben 59–37-re vezetett a házigazda.

A fordulás után azonban „bennmaradt” az öltözőben a VMG, a MAFC egy 15–0-s sorozattal visszajött a meccsbe. Amíg Valaczkay Gáborék még dobóhelyzetig is nehezen jutottak, a MAFC hét pontra faragta hátrányát (67–60).

A záró felvonásban is akadozott a vendéglátó játéka, amely ennek ellenére legalább pontokat tett a táblára, s nem engedte közelebb ellenfelét, még annak ellenére sem, hogy a palánk alatt a védekezés mellett támadásban is sok lepattanót szerzett a MAFC.

De ez is belefért, hiszen az utolsó percek remekül sikerültek, így a VMG 86–73-ra nyerte az új idény első bajnokiját.

– Engem is meglepett az első félidő, mert ritka, hogy ennyire jól működik a támadójáték és közel hatvan pontot dobtunk és a védekezés is rendben volt. Az is várható volt, hogy előbb utóbb jön egy hullámvölgy. Sajnos ez a harmadik negyed elején következett be, viszont ekkora hullámvölgyre sem számítottunk, mert huszonhárom pontos előnyről fordultunk. A végén aztán helyén volt a szívünk is és az ellenfél belefáradt a különbség ledolgozásába, tehát összességében elégedettek vagyunk, mert a soron következő mérkőzésekhez képest ez tűnt a legnehezebbnek és ezt sikerült megnyerni – értékelt a VMG DSE játékos-edzője, Valaczkay Gábor.

A VMG DSE a következő három fordulóban is hazai környezetben szerepel, október 20-án, szombaton a BKG Prima Akadémia U18-as csapatát fogadja 16 órakor, majd a Szentendrei KSE október 27-én, a Pilis Basket pedig november 10-én érkezik Érdre.

Férfi kosárlabda NB II, Közép A-csoport, 2. forduló
VMG DSE–MAFC BME 86–73 (32–22, 27–15, 8–23, 19–13)
A VMG DSE pontszerzői: Morauvszki Gergely 23/3, Kerényi Gergő 18/6, Nyitrai Ákos 16/12, Valaczkay Gábor 14/12, Miháczi Ádám 9, Kern Péter 6

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email