Női kézi: a BL-re is nevezett az ÉRD

Női kézi: a BL-re is nevezett az ÉRD

– Az új Bajnokok Ligája-kiírás szerint beadtuk az ÉRD jelentkezését a Bajnokok Ligájába is – fogalmazott Rácz Marianne, az ÉRD sportszakmai igazgatója a női kézilabda csapat évzáróján.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A bajnokságban hat szezon után lemaradt az éremről és negyedik helyen zárt az ÉRD, amely azonban így sem maradt érem nélkül, hiszen a Magyar Kupában harmadik helyen végzett. Az elért eredményeket reálisnak tartja a klub szakmai vezetése, hiszen mint Rácz Marianne elmondta, a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC, az FTC-Rail Cargo Hungaria és az EHF-Kupát megnyerő Siófok KC mögött zártak az előkelő, negyedik helyen.

– Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a felnőtt csapat meg tudta tartani erős pozícióját az első osztályban. Nehéz és küzdelmes évünk volt és a motivációból, nyitottságból, akaratból és küzdésből, amiről ez a csapat tanúbizonyságot tett, abból egy szép jövőt tudunk a jelenre építeni. Reméljük, meg tudjuk tartani ezt a pozíciót, talán még jobbat is és vissza tudjuk szerezni a bronzérmet – fogalmazott köszöntőjében Rácz Marianne, sportszakmai igazgató, aki emlékeztetett arra, hogy a bajnokságban és a Magyar Kupában elért eredmények alapján az ÉRD az EHF-Kupában is kiharcolta a részvétel jogát, ám a szakvezető elmondta, a klub nevezett a Bajnokok Ligájába is.

– Az új Bajnokok Ligája-kiírás szerint beadtuk az ÉRD jelentkezését a Bajnokok Ligájába is. Ez mutatja, a csapat mögött álló erőt és azt a lehetőséget, hogy tovább épüljön ez a klub és a tizedik évet, amit közösen kezdünk el az első osztályban szép eredményekkel zárjuk – tette hozzá. Ezt követően elhangzott, hogy a felnőtt csapatban egyre több saját nevelésű játékos szerepel, míg az utánpótlásban 250 igazolt kézilabdázóval dolgoznak, amellett, hogy a Suli Kézilabda Utánpótlás Programban a környező települések intézményeiből 1800-an vesznek részt.

T. Mészáros András polgármester, az ÉRD társadalmi elnöke is gratulált a csapatoknak.

– Gratulálok és nagyon köszönöm a város, a szurkolók, a közgyűlés és az egész hetvenezres közösség nevében az idei teljesítményt. Remélem, hogy jövőre is legalább ugyanígy fognak teljesíteni és ugyanilyen büszkék leszünk a csapatra. Egy biztos, Érden a női kézilabdával kiépült egy olyan brand, amellyel nem sok város büszkélkedhet – fogalmazott a városvezető.

Julie Foggea ismét megmutatta, nem csak a kézilabdában tehetséges

A köszöntők után a klub megköszönte a szponzoroknak az egész éves támogatást, majd az ÉRD összes csapata egy-egy előadást mutatott be az U9-esektől kezdődően a felnőtt amatőr csapatig. Miközben Julie Foggea már-már szokásossá vált éneklése sem maradhatott ki az évzáróból. De köszöntötték az NB I idei kiírásának gólkirálynőjét, a 200 találattal záró Krpez-Slezák Katarinát, illetve a csapat elbúcsúztatta egyetlen távozóját, a Bresthez hazatérő francia balszélsőt, Coralie Lassource-t, aki két idényt töltött Szabó Edina kezei alatt.
A jó hangulatú évzáró végén a szurkolók szokás szerint aláírásokat és mezeket gyűjthettek kedvenceiktől, mindamellett, hogy az Orange Dragons Szurkolói Club tagjai is ajándékokkal lepték meg a játékosokat.

A szezon végén természetesen egy kicsit lazítottak is a játékosok: Tóth Gabriella készített interjút Janurik Kingával

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email