22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: Sárváron játssza utolsó idegenbeli meccsét az Érdi VSE

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: Sárváron játssza utolsó idegenbeli meccsét az Érdi VSE

A szezon utolsó idegenbeli mérkőzésére készül az Érdi VSE NB III-as együttese, amely a bennmaradásért küzdő Sárvár FC otthonába látogat a Nyugati csoport 29. fordulójában, május 26-án.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hat csapat küzd a bennmaradásért az NB III Nyugati csoportjában, ezek közül az egyik az újonc Sárvár FC, amely ellen fejezik be az érdiek a szezon idegenbeli szereplését. A Vas megyei társulat tehát az életéért küzd Bojan Lazic vezetésével.

A hazaiak nem örvendenek túl jó formának, hiszen a 22. fordulóban még a tizenegyedik, akkor még biztos bennmaradást érő helyen tanyáztak, azóta viszont csupán a THSE-Szabadkikötő elleni hazai mérkőzésüket nyerték meg hét vereség mellett, így egészen a tizennegyedik, utolsó előtti helyre csúsztak vissza a tabellán.

A harc rendkívül kiélezett az NB III-as tagságért, hiszen a Sárvár mellett a tizenegyedik Dunaharaszti MTK, a Csepel FC, a Mol Vidi FC II, a Pénzügyőr SE, illetve a sereghajtó TARR Andráshida SC is ugyanúgy kivívhatja a bennmaradást, de akár búcsúzhat is az NB-s szinttől.

A biztos ezüstérmes érdiek ugyan a legutóbbi fordulóban végig domináltak és számos helyzetet dolgoztak ki a Nagykanizsa elleni hazai találkozón, de be kellett érniük egy 1–1-es döntetlennel. Ezt mindenképp szeretnék kijavítani Limperger Zsolték, melyet Sárváron meg is tehetnek.

A két együttes ősszel Érden 1 – 1-et játszott, amikor Ország Péter szünet előtti találatára Horváth András válaszolt a fordulás után. Ezt megelőzően a 2016/2017-es idényben csaptak össze a felek, ekkor Érden a hazaiak 5–0-ra ütötték ki a Vas megyeieket, míg Sárváron hátrányból fordítva Melczer Vilmos két és Pallagi Botond egy góljával győztek 3–1-re.
– Nagyon nehéz, kellemetlen meccsre számítok, viszont figyelembe véve a fair play szellemét, nem tehetjük meg a többi csapattal szemben, hogy egy teljesen más együttes lép pályára, tehát a lehető legerősebb csapattal játszunk és szeretnénk nyerni – fogalmazott Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

Az NB III Nyugati csoportjának 29. fordulójából rendezett, május 26-án, 17.30-kor kezdődő Sárvár FC–Érdi VSE mérkőzést Zám Zsolt vezeti, segítői Horváth Zoltán és Bőhm Ármin lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 29. (utolsó előtti) forduló
05.26., 17.30:
Sárvár FC–Érdi VSE

Az NB III-as együttes mellett az érdiek felnőtt női együttese utolsó hazai mérkőzésére készül az idényben, amikor a Környe SE-t látja vendégül az Ercsi úti Sporttelepen vasárnap délelőtt.

Pest megyei női ¾ pályás bajnokság, Nyugati csoport, Felsőház, 9. (utolsó előtti) forduló
05.26., 11.00:
Érdi VSE–Környe SE

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email