Repülős hétvége, hanghatásokkal

Repülős hétvége, hanghatásokkal

Különleges bemutatókkal ünneplik május 18-án és 19-én a honvédelem napját a Budaörsi Repülőtéren. A felszálló repülők Érd légterében fordulnak majd meg, ami különös hanghatással járhat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Magyar Honvédség Civil-Katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ szerkesztőségünket úgy tájékoztatta, hogy órákon át tartó zavaró hanghatásokra nem kell számítani – a repülők csak megjelennek, és vissza is fordulnak. Leginkább a délelőtti és kora délelőtti órákban – 10 és 14 óra között – fordulhatnak elő ilyen jelenségek. 

Aki szeretné közelebbről is megtekinteni a repülőket, megteheti, hiszen program ingyenes és bárki számára nyitott. A honvédelem napját délelőtt tíztől délután hat óráig rendezik szombaton és vasárnap. Bemutatót tartanak a különleges műveleti katonák, lesznek helikopteres, ejtőernyős, kutyás és drónbemutatók, hogy csak párat említsünk a programok közül. A részleteteket  itt találják az érdeklődők.
 

 

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email