22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: nem tudott győzelemmel búcsúzni a hazai pályától az ÉRD

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: nem tudott győzelemmel búcsúzni a hazai pályától az ÉRD

Jó iramban indult az ÉRD és az FTC összecsapása a K&H női kézilabda liga utolsó előtti körében, ám 4–3-as érdi vezetés után Klujber Katrinék állva hagyták vendéglátójukat és kiütéses, 39–24-es győzelmet arattak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Abban a tudatban lépett pályára a biztosan bajnoki ezüstérmes FTC ellen az ÉRD, hogy győzelem esetén biztosítja negyedik helyét a bajnokságban, miután a Siófok az Alba Fehérvár vendégeként aratott sikerével a hátralévő mérkőzések eredményétől függetlenül bronzérmesként végzett az idei kiírásban.

Miután a nagy tét nem nyomta rá bélyegét egyik csapat játékára sem, kiválóan kezdődött a meccs, mindkét oldalon remek megoldások tarkították az összecsapást, a hangulatról nem is beszélve.

Persze a hibák is meg-megjelentek, de a közönség az első pillanatoktól kezdve jó mérkőzést láthatott.

Az első öt perc után viszont Bíró Blanka elkapta a fonalat a Fradi kapujában, ebből építkezve pedig 7–4-re lépett meg a fővárosi együttes. Szabó Edina időkérése sem segített, az ÉRD több mint tíz percig nem talált be, majd Krpezs-Slezák Katarina két hétméteressel törte meg a rossz sorozatot.

A következő percekben feljavult az ÉRD támadójátéka, még annak ellenére is, hogy Tóth Gabriella szűk húsz perc után térdét fájlalva, orvosi segítséggel hagyta el a pályát. Azonban védekezésben továbbra sem találta a Fradi felszabadult játéka ellen a megoldást az ÉRD, így a vendégek könnyedén tartották előnyüket, s a pihenőre is hétgólos vezetéssel vonultak (12–19).

A fordulás után a Kovacsics Anikó által vezérelt Fradihoz nem tudott közelebb kerülni az ÉRD, hiszen támadásban rengeteg hibát vétettek Szabó Edina lányai, így a 42. percben meglett a közte tíz is, Kiss Nikolett gólja mellett Elek Gáborék kilencet szereztek, eldöntve ezzel a két pont sorsát a játékrész derekán (17–31).

A folytatásban is ugyanolyan könnyedén lőtték a gólokat a vendégek, az ÉRD nem tudta megnehezíteni a népligetiek dolgát, s 39–24-re kikapott, ezzel a negyedik hely megszerzéséhez május 18-án a Dunaújváros vendégeként kell nyerniük Kiss Nikolettéknek.

– Úgy érzem, hogy egy nagyon speciális mérkőzés volt, borzasztóan nagy volt a kapusok közötti különbség és ezzel nem szeretnék senkit sem megbántani. Tipikusan olyan mérkőzés volt, hogy az egyik csapatnak minden sikerült, a másiknak semmi. Nem gondolom, hogy ekkora különbség lenne a két csapat között. A napokban láttam a csapahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgon, hogy nagyon felszabadultan és jól dolgozik edzéseken, aminek nagyon örültem. Mondtam nekik, hogy ha ezt ki tudjuk vinni a pályára, akkor egy jó mérkőzést játszunk, de nem számítottam ekkora különbségű győzelemre és úgy vélem, ez nem is reális – értékelt Elek Gábor, az FTC vezetőedzője.

– Az a helyzet, hogy a mi csapatunk is felszabadultan és jól edzett az elmúlt napokban, úgy gondoltuk, hogy ha ezt ki tudjuk vinni a pályára, akkor egy nagyon jó meccset játszunk, megbeszéltük, hogy mindent beleadunk. A védekezésnek óriási szerepe volt a meccsen. A kapusokról annyit, hogy Bíró Blanka szenzációsan védett, nálunk Julie Foggea nagyon készült, de aztán ő is elfogyott, ahogy a csapatunk is. Janurik Kinga pedig belázasodott és nem is tudott edzeni, csak becsületből ült a padon. Azt gondolom, hogy jól indult a mérkőzést, mindkét csapat rohant, küzdött, jó volt a játék, aztán a kimaradt helyzetek után elfogyott a hit és pillanatok alatt lett egy nagy különbség. Támadásban nem is arról van szó, hogy nem találtuk a helyzeteket, hanem arról, hogy az elpuskázott lövések után teljesen szétesett a védekezésünk és azzal együtt a kapusteljesítményünk is. A második félidőre úgy jöttünk ki, hogy azokat a dolgokat, amikkel készültünk erre a meccsre, azokat összerakjuk, de aztán az időkérés után totálisan szétestünk megint… Ezt nem nagyon értem, nagyon csalódott vagyok, mert lehet hibázni, az ellenfél is lehet jobb, de ma a küzdéssel, a harccal, a saját közönségünk megtisztelésével is gondom volt. Az a vezérszerep – Janurik Kinga ebből a szempontból is hiányzott –, ami ilyenkor szükséges, az nem volt meg. Van még egy meccsünk, arra fogunk készülni, szeretnénk nyerni, de ezzel a hozzáállássall nehéz lesz, így mindenkinek változtatnia kell a következő egy hétben – nyilatkozta Szabó Edina.

– A Fradi nagyon jól játszott, olyan sebességgel játszott, amivel mi nem tudtunk mit kezdeni, védekezésben teljesen szétestünk, a kapusnak sem tudtunk segíteni, utána már ő sem tudott nekünk. Amiket megbeszéltünk, azt nem tudtuk betartani, sokat kapkodtunk, a helyzeteket nem lőttük be és nem is volt esélyünk ezt a nagy különbséget kijavítani, vagy visszakapaszkodni. Gyorsan túl kell lépni ezen a meccsen – mondta Kiss Nikolett.

– Úgy mentünk neki a meccsnek, hogy mindent beleadunk és a védekezés lesz a legfontosabb, ez össze is jött, Bíró Blanka is nagyon jól védett, az első félidőben még a mi hibáinkat is kijavította, amikor egyedül hagytuk az embereket. A félidőben megbeszéltük, hogy nem adjuk alább és ez sikerült is, így nagyarányú győzelmet arattunk – nyilatkozta Horváth Dóra, az FTC játékosa.

K&H női kézilabda liga, 25. (utolsó előtti) forduló
ÉRD–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 24–39 (12–19)
Érd, 1800 néző. V: Andorka, Hucker
ÉRD: Foggea – KRPEZS-SLEZÁK 9 (3), Kiss N. 5, Tóth G. 2, Szabó L., Kovacsevics 2, C. Lassource
Csere: Schatzl Natalie, Jerábková 4, Lavko, Simon A. 1, Landi
Edző: Szabó Edina
FTC: BÍRÓ B. – Lukács V. 2, KLUJBER 9 (2), KOVACSICS 11, Mészáros R., Pena 3, Schatzl Nadine 2
Csere: Szemerey (kapus), HÁFRA 6, Faluvégi, Klivinyi 4, Pásztor 2, Horváth D., Márton G.
Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–3. 16. p.: 4–11. 20. p.: 7–13. 24. p.: 11–16. 38. p.: 16–22. 42. p.: 16–26. 49. p.: 17–32. 53. p.: 20–34.
Kiállítások: 4, ill. 14 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/2

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email