22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: Mosonmagyaróvárról igazol az ÉRD? – sajtóhír

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: Mosonmagyaróvárról igazol az ÉRD? – sajtóhír

A Mosonmagyaróvári KC SE hivatalos honlapján számolt be az NB I-ben szereplő csapat játékoskeretének változásáról, melyben a klub hírt adott arról is, hogy az együttesből Érdre távozik Bízik Réka.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az 1991-es születésű, szlovák felnőttválogatott, de magyar állampolgár Bízik Réka pályafutása zömét Magyarországon töltötte, az idei szezonban tizenhét bajnoki és három Magyar Kupa-mérkőzésen 61 gólt szerzett.

Bízik Réka a 2006/2007-es idényben a Győri Audi ETO KC-t, 2007/2008-től három szezonon keresztül pedig a Fehérvárt erősítette korosztályos csapataiban, ezt követően a naszvadi származású, tizennégyszeres szlovák válogatott kézilabdázó a 2015/2016-os idényben tért vissza a magyar bajnokságba, s két szezonon keresztül az NB I-ben, majd egy idényen át az NB I/B-ben erősítette a mosonmagyaróváriakat, akikkel vissza is jutott az élvonalba.

Bízik Réka eddig a Magyar Kupában és az NB I-ben 77 találkozón 224-szer volt eredményes.

Az ÉRD korábban már számos játékosával hosszabbított szerződést, így Janurik Kinga, Krpezs-Slezák Katarina, Kisfaludy Anett, Kiss Nikolett, Tóth Gabriella és Julie Foggea is marad Szabó Edina együttesében, akik mellett Markéta Jerábková, Jovana Kovacsevics, Jelena Lavko, Schatzl Natalie és Szabó Laura is élő szerződéssel rendelkezik.

Egyelőre csupán Coralie Lassource távozásáról tudni, aki hazatér Franciaországba és a Brest Bretagne együttesében folytatja pályafutását a következő idénytől.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email