Pályázati felhívás közrendvédelmi keretre

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közrendvédelmi Bizottsága a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról szóló 4/2007. (II.26.) önkormányzati rendeletben (továbbiakban: rendelet) foglaltak alapján pályázatot hirdet az Önkormányzat közigazgatási területén működő civil szervezetek részére.

(Civil szervezet: a civil társaság, a Magyarországon nyilvántartásba vett egyesület és az alapítvány.)

A Közrendvédelmi Keretre pályázhatnak mindazon civil szervezetek, amelyek az alábbiakban felsorolt feladatokat kívánják megoldani:

Érd Megyei Jogú Város területén a közrend javítása, közlekedés fegyelme és bűnmegelőzés hatékonyabbá tétele érdekében szervezett rendezvények, akciók megvalósítása.

A pályáztatás rendje

A program megvalósításának határideje a pályázat kiírását követő legkésőbb 1 év, a pályázat szakmai és pénzügyi beszámolójának benyújtási határideje legkésőbb a pályázati cél megvalósulásától számított 30. nap.

Ugyanazzal a programmal csak egy kerethez lehet pályázni.

Valamennyi keretre együttvéve legfeljebb kettő pályázat adható be.

A benyújtási határidőt követően beérkezett/postára adott pályázat érvénytelen.

A pályázat hiányosan kitöltött adatlap és a kötelező mellékletek hiánya esetén érvénytelen.

Utólagos hiánypótlásra nincs lehetőség.

A benyújtás módja

Pályázni a pályázati adatlap benyújtásával, az abban meghatározott dokumentumok csatolásával lehet úgy, hogy ugyanazon civil szervezetnek több pályázat benyújtása esetén a programhoz közvetlenül nem kapcsolódó pályázati dokumentumok közül a bírósági bejegyzés másolatát, az alapszabályt, az alapító okiratot, a polgári jogi társasági szerződést, a köztartozás-igazolást vagy nyilatkozatot tárgyévben csak a legelső pályázatához kell csatolnia.

A pályázat benyújtható:

  • személyesen ügyfélfogadási időben Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Városrendészeti Csoportjához (Érd, Budai út 10.), ügyfélfogadási időn kívül az Ügyfélszolgálati Irodára (Érd, Alsó u. 3. fszt.), vagy
  • postai úton Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Városrendészeti Csoportjának (2030 Érd, Alsó u. 1.,  Pf. 31.) címezve.

A pályázati dokumentáció a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán vehető át, vagy letölthető a www.erd.hu honlapról.

A pályázatot egy példányban, zárt borítékban kell benyújtani. A borítékra kérjük ráírni: „Közrendvédelmi Keret pályázat”. Postai úton benyújtott pályázat esetén a benyújtási határidőn a postára adás idejét kell érteni.

A pályázatok kiírása, valamint a beérkezett pályázatok elbírálásáról és a támogatás odaítéléséről történő döntés a Közrendvédelmi Bizottság hatáskörébe tartozik.

Alapítványok esetében a rendelet szerint nyújtott támogatás alapítványi forrás átadásának minősül, melyről a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 4. pontja alapján – a bizottságnak a támogatás odaítéléséről szóló döntése figyelembevételével – a Közgyűlés határoz.

Az önálló bankszámlával nem rendelkező civil társaság pályázónak pályázatában a támogatási összeg fogadására megbízott szervezetet kell megjelölnie, amely a támogatási összeg fogadására saját bankszámláját az önálló bankszámlával nem rendelkező kedvezményezett részére biztosítja.

A pályázatok benyújtásának határideje: az önkormányzat honlapján való megjelenést (2019. április 3.) követő 30. nap:

2019. május 3.

A pályázatok elbírálásának határideje a benyújtási határidő leteltétől számított 15 nap.

A pénzügyi támogatás felhasználása és elszámolása

A pályázatonként elnyerhető legnagyobb támogatás összege legfeljebb 500.000,- Ft lehet.

A pályázatok elbírálásánál előnyt élveznek azok a pályázók, akik a pályázati cél megvalósításához saját forrással is rendelkeznek.

Ha a civil szervezet programja pályázata alapján a meghatározott határidőn belül, de a pályázat odaítélését követő évben valósul meg és ugyanabban az évben ismét sikerrel pályázik, az új támogatási szerződés mindaddig nem írható alá, míg a korábbi támogatással kapcsolatos elszámolás és beszámoló elfogadása meg nem történt. Amennyiben az elszámolás és a beszámoló elutasításra került, az illetékes bizottság az újabb támogatás odaítéléséről szóló döntését visszavonja.

A nyertes pályázókkal az Önkormányzat támogatási szerződést köt. A civil szervezet a támogatás összegének felhasználásáról a támogatási szerződésben meghatározott módon köteles elszámolni, illetve a megvalósulásról szakmai beszámolót készíteni, melynek benyújtásának határideje legkésőbb a pályázati cél megvalósulásától számított 30. nap.

A támogatási szerződésben rögzített céltól eltérő felhasználás, valamint a feladat teljesítésének elmaradása esetén, illetőleg ha a civil szervezet a támogatás igénylésekor lényeges körülményről, tényről valótlan vagy hamis adatot szolgáltatott, vagy a felhasználásról nem számol el, a támogatás összegét vissza kell fizetni.

A döntésről valamennyi pályázót írásban értesítjük.

 

                            Közrendvédelmi Bizottság

 

 

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink