Számos fordulatot és öt gólt hozott az első félidő az Érdi VSE és a TARR Andráshida mérkőzésén az NB III Nyugati csoportjának 20. fordulójában. A vezetést a vendégek szerezték meg, de az érdiek hamar fordítottak, majd hiába egyenlített nem sokkal a szünet előtt Dobos Sándor csapata, Koós Gábor a 45. percben állította be a 3–2-es érdi győzelmet.
Day: március 23, 2019
Ha lemaradt volna a szombati szemétszedésekről, vasárnap is csatlakozhat egy-egy ilyen akcióhoz. Martin Norbertet az Érd Fm 101.3 kérdezte arról, hogy vasárnap hol és mikor szervez az Érdi Környezetvédő Egyesület szemétszedést.
Mintegy négyszázan dolgoznak ezen a hétvégén azért, hogy egy tisztább városban élhessünk. A Teszedd! országos akció keretében kommunális, építési és veszélyes hulladék kerül a zsákokba, amelyeket az ÉTH szállít majd el a jövő héten. Bár a szigorú intézkedéseknek köszönhetően évről évre kevesebb a szemét a város bel- és külterületein, még mindig évi 50-100 millió forintot költ az önkormányzat arra, hogy az illegális hulladéklerakókat felszámolja. VIDEÓVAL FRISSÍTVE.
Megtámadták az egyik dunafüredi vendéglátóhely tulajdonosát és kollégáit Százhalombattán március 19-én. Az egyébként fegyverrel rendelkező elkövető eközben lelövéssel fenyegette meg a város polgármesterét és több önkormányzati képviselőt. Az egyik sértettet a mentők szállították kórházba. Az eset kapcsán tartott tájékoztatót Vezér Mihály március 20-án – adta hírül a Százhalombattai Hírtükör.
Egy bizonyos kor fölött mindenkinek vannak autóstoppos élményei, hiszen az 1960-as és 70-es évek ifjúsága így járt a Balatonra, Erdélybe, Jugoszláviába, a bátrabbak nyugat felé is elmerészkedtek, de az igaz célpont Lengyelország volt. Táraságban hosszú évtizedekig sikerrel mesélhető legendák születtek, igaz történtek keringtek ezekről a kalandokról. Zajti Ferenc erről a jelenségről kezdett évekkel ezelőtt dokumentumfilmet forgatni, amelyet az Érdi Lengyel–Magyar Kulturális Egyesület meghívásának eleget téve mutatott be a városi könyvtárban.
A Poly–Art Alapítvánnyal rendszeresen kiállító festőként ismerjük elsősorban Tarnócziné Barabás Irént, pedig keramikusként is szorgalmasan alkot, de ezeknek a munkáknak a bemutatására ritkábban kínálkozik lehetőség. A művelődési központ előtéri tárlóiban most ezek a sajátos, raku technikával készült tárgyak láthatók.
A március 15-iki rajzpályázatnak olyan régi hagyományai vannak a művelődési központban, mint annak, hogy ezeknek az alkalmi rajzoknak előszeretettel választott főszereplői Petőfi, Kossuth és persze huszárok minden mennyiségben. De miért is lenne ez másképp, hiszen a pályázatot az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére írják ki évről évre, s amely iránt az érdeklődés töretlen: idén 227 pályázat érkezett, 69 Érdről, a falakra 122 rajz került ki a zsűri – Regős Ágnes képzőművész, rajz- és médiaszakos tanár, Dózsa-Tóth Sarolta vizuális nevelőtanár – döntése alapján. Három korcsoportban összesen 13 díjat osztottak ki a bírálók.
Hiába a már gyermekkorában felfedezett rajztehetség és az ifjúkori művészeti sikerek, szüleinek engedve „rendes” szakmát tanult a gépipari technikumban, majd nagyon hamar két távoli országban kamatoztatta műszaki ismereteit. A munka és a családalapítás ugyan évtizedekre kiszorította az életéből a képzőművészetet, de negyven év kihagyás után nem csak, hogy újra elkezdett festeni, hanem az elmúlt négy év alatt hat önálló kiállítással is jelentkezett. Legutóbbi tárlata április 12-ig megtekinthető a budaörsi Heimatmuseum különtermében. Márkus Józseffel beszélgettünk.