22_03_29_erdmost_nincskep

Ifjúsági Önkormányzat: új ötletek az idei évre

22_03_29_erdmost_nincskep

Ifjúsági Önkormányzat: új ötletek az idei évre

Az negyedik Ifjúsági Önkormányzat diákpolgármestere, Lázár Evelin tartott sajtótájékoztatót, ahol ismertette az idei évi költségvetést. A diákképviselők egyhangúlag szavaztak a rendelkezésükre álló összegről, és idén újabb programokkal is készülnek az érdi ifjúságnak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Lázár Evelin diákpolgármester sajtótájékoztatóján köszönetet mondott a megválasztott képviselőkbe vetett bizalomért és megköszönte a jegyző asszony és a szavazatszámláló bizottságok munkáját, amely biztosította az Ifjúsági Önkormányzati választás zavartalan lebonyolítását. A diákpolgármester kiemelte, hogy az idei évi testület is folytatni fogja elődeik munkáját, így idén is támogatják a szalagavatók lebonyolítását. A terembérlésben segítenek, iskolánként 200 ezer forinttal, melyről már az intézményeket is értesítették.

– Ismét elindítjuk az Érd utol az egészséged programot, melynek keretében úszóbérlet sorsolást tartunk az általános iskolás tanulók között. Terveink szerint idén még több diák juthat majd bérletekhez, a költségvetésben erre 500 ezer forintot különítettünk el – tette hozzá Lázár Evelin.

Az általános iskolák részére a készségfejlesztő programot tovább folytatják, 2,5 millió forintért. Emellett továbbfejlesztik a középiskolai stúdiókat, erre 600 ezer forintot szántak, ami iskolánként 200 ezer forintot jelent. A tavalyi évhez hasonlóan támogatják a Live Street Art programot is, idén 1,5 millió forinttal. Idén ezek mellett újdonságokkal is készültek a diákképviselők, amelyek mind az érdi ifjúság érdekeit szolgálják.

– Könyvutalványokat vásárlunk 450 ezer forintért, melyekre lehet majd jelentkezni és sorsolás útján választjuk ki a győztes diákokat. A sportolás népszerűsítése érdekében idén a sárkányhajózást támogatjuk a középiskolás diákok körében, 150 ezer forintért – tette hozzá a diákpolgármester.

A diákképviselők a felsoroltakon túl faültetést is szerveznek minden érdi óvodában és szeretnék megvalósítani a kertmozi elképzelésüket is, melyre 1 millió forintot különítettek el. 
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email