Segítsen, hogy Érdre kerüljön a több millió forintos pályázati pénz.
Nemzetközi utánpótlástornával ünneplik az itthon történelmi jelentőségű fejlesztést.
A zöldítést és kisebb munkákat ugyan még el kell rajta végezni, de az arra közlekedők már most is áthajthatnak a teljesen átalakult csomóponton.
A Gondosóra egy segédeszköz. Illetve egy program. Vagy, ha úgy nézzük, a függetlenség záloga.
Már a kopóréteg készül a kereszteződésben.
Míg Csőzik László polgármester az aradi tizenháromra emlékezett, Aradszki András országgyűlési képviselő a keresztény és a kereszténység nélküli politikát állította élesen szembe.
Térképen mutatjuk, hogy pontosan hol lesz teljes útzár a munkálatok miatt.
Retró fotós játékunk az utolsó felvonásához érkezett.
Október 8-án vasárnap lesz az Érd Körbe, a kerékpáros városkerülő túra őszi fordulója.
Jobb kitérni az útjából. És vigyázzunk a kutyánkra is.