Pedagógus nap alkalmából virággal köszöntötte a városvezetés a helyi tanárokat, nevelőket. Noha a pedagógusoknak is odaítélhető Érdi Közszolgálati Díjat idén a járvány miatt még nem tudták átadni, hamarosan, augusztus 20-án – több elismeréssel egyetemben – ezt is megkapják az arra érdemesek.
Június 16-án, közel egy év várakozás után nyílt meg Imrek Melinda kiállítása. A Parkvárosi Közösségi házban található alkotások július 13-ig tekinthetőek meg nyitvatartási időben.
Mint beszámoltunk róla, negyvenről húsz százalékra csökkent az érdi mammográfiai szűrésen megjelenő hölgyek száma, pedig az ingyenes és fájdalommentes vizsgálattal életet menthetünk.
A négy érdi középiskola közül elsőként a Gárdonyiban és a Vörösmartyban adta át az Érdi Ifjúsági Önkormányzat azokat az eszközöket, amelyeket az intézmények igényeltek az IFÖ iskolánként 250 ezer forintos felajánlásából - számolt be róla az Érd TV.
Teljesen elvennék az önkormányzatoktól a hulladékgazdálkodást, amit ezután magánvállalkozások bevonásával szerveznének meg - írja az Átlátszó.hu az ITM előterjesztése alapján.
A Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény pályázatot hirdet sebészeti járóbeteg szakellátási asszisztens munkakör betöltésére.
A Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény pályázatot hirdet területi védőnő munkakör betöltésére.
Újabb 6 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4014 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Június 12-éig jelezhetik a szülők a bölcsődékben, óvodákban és iskolákban, ha diétás vagy többszörösen diétás étkezést szeretnének kérni gyerekeiknek.
Új rendszert vezetett be a Budaörsi Önkéntes Tűzoltóság, amely havonta két hétvégén is gyakorlati lehetőséget kínál a lelkes ifjúsági tűzoltóknak – számolt be róla a Budaörsi Infó.