Mint ismert, az általános iskolások a tavaszi szünetig digitális oktatásra tértek át. A szigorítások első napján viszont már az első órákban nem működött a Kréta-rendszer, ahol az online órákat tartanák.
Az ENSZ 1991-ben rendezte meg először az idősek világnapja programsorozatát október elsején, azóta minden évben ezen a napon emlékeznek meg a világ számos országában - többek között hazánkban is – az idős emberekről.
Kövesse velünk Érd Megyei Jogú Város Közgyűlésének élő közvetítését 10 órától az ÉrdMoston.
Bár csak napi 80 fő szűrésére kalibrálták, az Érdi Mentőállomáson napi 100-150 szűrést is végeznek – tudtuk meg Kőszegi Bélától, a mentőalapítvány egyik alapítójától, aki arról is beszélt, hogy a mentőállomásra a háziorvosok irányítják a tesztelni kívánókat.
A november 4. után lejárt igazolványok a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig használhatóak. Az új korlátozások nem érintik a kormányablakok nyitvatartását, de azt kérik, csak a halaszthatatlan, legszükségesebb ügyekben keressék fel őket, válasszák az elektronikus ügyintézési lehetőségeket.
Az ÉRD Arénában került sor a magyar női kézilabda-válogatott 2019-es utolsó hazai mérkőzésére. A Litvánia elleni Európa-bajnoki selejtezőn a mieink remek második félidei játékuknak köszönhetően győztek 33–19-re.
Ahogy idősödünk, jönnek a veszteségek: a látásunk, mozgásunk már nem a régi, nehéz megélni a nyugdíjazást, elköltöznek a gyerekek, elveszítünk egy-egy szerettünket. Mindezt nem könnyű feldolgozni. Hogy milyen technikák segíthetnek ebben, arról dr. Zelena András beszélt a Szenior Akadémia előadásán.
Március 5. és 7. között rendezte az Óbudai Jégcsarnokban az Óbuda Skating Cup-ot a Hoffmann Korcsolya Akadémia és a BudaSkate SE. A két egyesület érdi szakosztályának versenyzői egy-egy első és második, illetve két negyedik helyezést értek el.
A korlátozó intézkedésekkel összhangban március 8. és 22. között zárva tart az Érd és Térsége Hulladékkezelő Sas utca 2. szám alatti hulladékudvara – közölte a szolgáltató, amely korábban arról számolt be, a személyes félfogadás is szünetel.
A nyolcadik osztályosokra is kiterjesztik a térítésmentes szemvizsgálatot – jelentette be T. Mészáros András polgármester szerdai sajtótájékoztatóján. Az Érdi Ifjúsági Önkormányzat hárommillió forintos támogatást nyújt ahhoz, hogy a mintegy ötszáz érdi nyolcadikos részt vehessen a szűrővizsgálaton.