Tizenöt méter magasságban, egy sziklapárkányon rekedt gyermek lementésében kértek segítséget a katasztrófavédelemtől szerdán délután Budaörs külterületén.
30 évre visszamenő anomáliákat kell orvosolni Budapest déli körgyűrűjének részét képező Deák Ferenc hídnál, azaz az M0-s Hárosi Duna-hídjánál. A Műegyetem átfogó vizsgálata miatt a hidat idén kétszer is lezárják, de még idén elkészül.
Megújult a MÁV-Start internetes jegyvásárlási felülete, melynek köszönhetően már ülőhelyet is választhatunk belföldi jegyvásárláskor, de elérhető már a vendégvásárlás funkció is - közölte a vasúttársaság honlapján.
Az Érdi Box Klub három ökölvívója is szorítóba lépett az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban rendezett junior országos bajnokságon, ahonnan Szigetvári Bendegúz ezüstéremmel tért haza.
Valamikor nincsenek könnyen észrevehető jelek, valamikor pedig ha vannak is, azzal az indokkal nem segítünk, mert úgy érezzük, túl kicsik, azaz laikusok vagyunk ehhez. Pedig a szakértők azt mondják, már 40 másodperc odafigyeléssel megakadályozhatjuk, hogy valaki öngyilkosságot kövessen el.
Másfél hónapos kényszerszünete ellenére sem tudja elkezdeni a női röplabda NB II Nyugati csoportjának alsóházi rájátszását a Delta RSE Érd, hiszen a másfél hónapos kihagyás után a játékoskeret még nem áll készen a pályára lépésre.
Több-kevesebb napsütés mellett szórványosan záporokra, hózáporokra is készülhetünk hétvégén. Melegedés nem várható, a maximumok 10 fok alatt maradnak, de a hidegebb órákban mínusz 5 fok alá is hűlhet a levegő - derül ki az Országos Meterorológiai Szolgálat középtávú, országos előrejelzéséből.
Melegétel-osztás, tüzelőtámogatás, vörös kód – többek közt ezek a témák merültek fel a múlt csütörtöki krízismegbeszélésen. Elhangzott: idén nem tudnak egész télre kialakítani túlélési pontot a hajléktalanszállón, csak a vörös riasztás időszakában, mivel a törvényi szabályozás ezt teszi lehetővé.
Hamarosan megcsodálhatjuk a III. Pest Megye Szépe verseny döntőseit: vasárnap elkészültek a fotók, amelyek hamarosan felkerülnek a verseny honlapjára és közösségi oldalára.
Az Egészségügyi Világszervezet regionális veszélyhelyzeti vezetője szerint a Balkánon és Közép-Európában különösen aggasztó a járványhelyzet, hiszen három hete nő a fertőzöttek száma. Cathrine Smallwood hozzátette, a halálos áldozatok és a kórházban ápoltak száma jelenleg itt a legmagasabb a világon