Már regisztrálhatnak a 7,5 milliárd forint keretösszegű Digitális jólét tőkeprogramra azok a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv), amelyek a versenyképességüket erősítő digitális fejlesztéseket szeretnének megvalósítani. Az igényelt összeg 10 és 500 millió forint között lehet.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) bécsi központjában elkészítették a női kézilabda EHF-Kupa csoportkörének sorsolását. Az ÉRD a C-csoportba került a lengyel Lublin, a román Corona Brasov és a dán Odense társaságában.
„Nehéz kérdés. Azt merném ma mondani, hogy áprilisban mindenképpen” - mondta Gulyás Gergely arra a kérdésre, mikor lehet leülni ebédelni egy étterem teraszára. A miniszter egy Online fogadóóra nevű rendezvényen szerepelt Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármesterrel és Fürjes Balázs kormánybiztossal.
A Föld óráját 2021-ben március 27-én tartjuk, 20:30 és 21:30 között. A kezdeményezés a tavalyihoz hasonlóan, idén is új irányt vesz: mindenkit arra buzdít, hogy példát mutasson tetteivel, és ne csak ebben az egy órában, hanem mindennap tegyen a természet megóvásáért, a fenntartható életmódért.
Világszerte évente hétmillióan, azaz hat másodpercenként egy ember veszti életét a dohányzás miatt. Magyarországon sem jobb a helyzet, nálunk körülbelül 2,5 millió ember dohányzik, közben a tüdőrák okozta halálozási ráta nálunk a legmagasabb az egész világon. Ma van a "Ne gyújts rá!" világnap.
Budapesten, a Hodos Tamás Tollaslabda csarnokban már nyolcadik alkalommal rendezték meg a Suparmadi indonéz edzőről elnevezett emlékversenyt a tollaslabdázók számára.
Bemutatkoznak az Érd Médiacentrum munkatársai. Ismerjék meg Jeney Gergőt, az Érd Médiacentrum műszaki vezetőjét!
Stílszerűen zárta az ob-t a tárnoki Milák Kristóf a Duna Arénában: újabb két aranyérmet szerzett, 100 pillangón pedig megdöntötte a saját, 2017-ben ugyanitt felállított országos csúcsát (az 50.47-tel ezüstérmes lett volna a 2019-es világbajnokságon).
Kijutott a 2020 februárjában, a budapesti BOK Csarnokban rendezett Európa-bajnokságra az MTK Budapest érdi karatékája, Botos Botond.
Teljesen átalakul a szakképzés rendszere; a törvényjavaslatot kedden fogadta el az Országgyűlés. A most felvételiző nyolcadikosokat már érinti az új törvény. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb változásokat, általánosságban és a Kós iskola tekintetében is.