Április 22. a Föld Napja, ebből az alkalomból a Magyar Földrajzi Múzeum biodiverzitásról, azaz a fajok sokféleségéről szóló régebbi kiállításának anyagát teszi közkinccsé, amelyhez az érdeklődők egy rejtvényt is megoldhatnak.
1852-ben április 21-én nyitották meg Magyarország első bölcsődéjét Budapesten, a Kalap utcában, 2010 óta államilag elismert ünnep lett. Világszerte Friedrich Fröbel óvodaalapító születésnapjára emlékezve tartják az Óvoda-napot.
Második felkészülési mérkőzésén 2–1-es vereséget szenvedett a Merkantil Bank Liga NB II-ben érdekelt Szolnoki MÁV FC vendégeként az NB III Nyugati csoportját vezető Érdi VSE.
A január 30-ai közgyűlésen a testület döntött az önkormányzat által fenntartott, érdi bölcsődék és óvodák nyári nyitvatartási rendjéről.
Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere közösségi oldalán tudatta a megrendítő hírt, hogy koronavírus-fertőzésben elhunyt az Óvárosban élő Varga család mind a négy tagja.
Sóderszállító teherautóba hajtott egy személyautó az 51-es főút 18-as kilométerszelvényénél, Dunaharaszti térségében. A balesethez a szigetszentmiklósi tűzoltók vonultak, akik áramtalanították a járműveket, melyekben csak a vezetők utaztak. Az útszakaszon jelentős torlódás alakulhat ki - írja a VÉSZ
Hagyományőrzés, gasztronómia, farsangi mulatság és tánc. Ezek voltak annak a farsangi kosaras székely bálnak a főbb hozzávalói, amelyet szombaton immár 43. alkalommal szervezett meg az Érdi Bukovinai Székelyek Egyesülete és az Érdi Bukovinai Székely Népdalkör a Szepes Gyula Művelődési Központban.
Jól kezdett, de hiába vezetett három góllal is, sima, 31–24-es vereséget szenvedett a dán Odense vendégeként az EHF-Kupa C-csoporjtának ötödik fordulójában az ÉRD.
A Földrajzi Múzeumban gőzerővel folyik a munka: kiadványokat szerkesztenek, anyagokat digitalizálnak, kiállításra készülnek. Az intézmény a középiskolásoknak lehetőséget kínál arra, hogy a közösségi szolgálat keretében kutassanak, cikket írjanak a múzeumnak.
Szalagkorlátnak ütközött egy autó az M7-esen Martonvásárnál, a 27-es kilométerszelvénynél, a Budapest felé vezető oldalon - tájékoztatott a katasztrófavédelem VÉSZ-alkalmazása kedd este fél nyolckor.