22_03_29_erdmost_nincskep

Koronavírus: készül az érdi pandémiás terv

22_03_29_erdmost_nincskep

Koronavírus: készül az érdi pandémiás terv

Városi intézkedési tervet sürgetett a koronavírussal kapcsolatban T. Mészáros András, az érdi Fidesz elnöke, pénteki sajtótájékoztatóján. Az Érd Most hivatalos forrásból úgy tudja, a terv már készül, és napokon belül a városvezetés elé kerülhet.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Fidesz-KDNP-s politikus beszélt a koronavírus elleni védekezés fontosságáról, és felszólította a városvezetést, intézkedjék, hogy az érdi intézmények legyenek ellátva kézfertőtlenítőkkel, tájékoztató plakátokkal. Sürgette továbbá megfelelő cselekvési, illetve készenléti terv megalkotását is.

Mint értesültünk, a pandémiás terv már készül (a pandémia több országra, vagy egész kontinensre kiterjedő járványt jelent – a szerk.). Az összeállított javaslatcsomagot a városvezetés véleményezi majd, illetve fogadhatja el, már a közeli napokban. Az önkormányzat a helyi védelmi bizottságon keresztül kapcsolatban áll a kormányhivatallal, valamint a katasztrófavédelemmel és az ÁNTSZ-szel is, figyelemmel kísérik a kormányzati közleményeket, és a közigazgatási hivataloktól érkező intstrukiókat is végrehajtják. Vészhelyzetet, mivel nem helyi szintű problémáról (árvíz, belvíz) van szó, az arra jogosult hatóság rendelhet el, amennyiben ez szükségessé válik.

 

 

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email