Július 5-én, szombaton folytatódik a települések közötti kapcsolaterősítő program, amelyre várják az érdeklődőket.
Az Év Állatvédő Óvodája lett a Gyula utcai intézmény, ahol nem szégyen, hanem öröm tücsköt-bogarat összehordani.
Tanárt, polgárőrt és rendőrt is díjazott a közgyűlés.
Lesz, ami egész nyáron nyitva tart, van, ami több mint egy hónapra bezár.
A Szociális Gondozó Központ a városban több helyszínen is hűsítő pontokat alakított ki.
Az Érdi Német Kultúr Egyesület sváb mulatsággal köszöntötte a nyarat. Ősszel aztán komoly fába vágják a fejszéjüket.
Csőtörés van a területen, a szakemberek már dolgoznak a hiba elhárításán.
Július végéig 24 darab jár, augusztustól ütemezetten csökken az átvehető mennyiség.
Június 21-én, a tűzhöz kapcsolódó ingyenes programokkal várja a kicsiket és a nagyokat a Magyar Földrajzi Múzeum.
Glavati Éva ismét indul a Birdo nemzetközi megmérettetésén, a képet mi is megcsodálhatjuk Érd felsőn.