Gazdaportréink sorában elsőként az Érd határában működő KellTa barackos gazdájával, Kellner Tamással ismerkedtünk meg.
Szeptember 6-án, 13 órától az Érdi Jégcsarnokban várják a segítőkész embereket.
A nemrég elhunyt környezetvédőre szeptember 20-án emlékeznek. A LevenDuna mentén egy pihenőhely őrízné emlékét, amelyhez adományokkal lehet hozzájárulni.
Az emberi szépség időtlensége ihlette meg Bárány T. Rézia képzőművészt, akinek Idolok című kiállítása már látható az Érdi Galériában.
A közlekedő gyermekek biztonságára figyelmeztet a rendőrség az iskolakezdés kapcsán.
A kormány augusztus 8-án olyan rendeletet alkotott, amelynek következtében még fojtogatóbbá lett az oktatás szűk levegője.
Csordultig telt a kupakgyűjtő szív Parkvárosban, hat család örülhetett neki.
Emlékmegőrző sétára hívja az érdeklődőket ma délután 15 órára Érd „partiszervíz és szórakoztató szolgáltatója”, a Kalandos Küldetés.
A Donáth Anna elhajtásáról ábrándozó érdi tanár saját oldalán egészítette ki botrányos írását.
Érd alsón takarított a polgármester és önkéntes segítőtársai.