Magyarország területén az elmúlt 24 órában a rendőrök 47 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetben 2 ember vesztette életét, 14 súlyos és 31 könnyű sérüléssel végződött.
Az álláskeresési járadék folyósításának időtartama Magyarországon jelenleg maximum 90 nap. Ez Európában és világszinten is egyedülállóan rövid idő. Mindenképp szükség van arra, hogy az eddigi 3 hónap helyett minimum 6 hónapig legyen folyósítható az álláskeresési járadék! - írják a petícióban.
Több, mint 9 milliárd forintot csoportosított át a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból, nagyrészt (7 milliárdot) kormányzati kommunikációra és konzultációra. További 1,4 milliárdot a Petőfi Irodalmi Múzeum „egyéb működési kiadásaira” és 700 milliót turisztikai fejlesztésre.
A Nagytétény és Tárnok közötti sorompóhibákat okozó zárlat elhárítása várhatóan kora délutánig tart, addig késésekre lehet számítani a Budapest-Székesfehérvár és a csatlakozó vonalakon - közölte a MÁVINFORM. Az átkelők még mindig nem működnek az Esküdt és a Bagoly utcai átjáróban.
Hétfő hajnalban alig öt óra leforgása alatt 67 milliméternyi csapadék zúdult Érdre. Közel ötven év alatt egy alkalommal volt ennél nagyobb zuhé júliusban Érden. Az előző hónap sem volt átlagos: az idei volt a legszárazabb június 1974 óta - tudtuk meg Miklósi Csabától, az OMSZ érdi észlelőjétől.
Nemcsak az érdieket, az egész országot megrázta az Iparos úti benzinkútnál történt eset. Már a megnevezése sem egyszerű. Gyilkosság? Garázdaság? Vendetta? Nem szoktuk meg, hogy egy benzinkútnál, ahol magunk is ott lehettünk volna, gengszterek háborújába illő jelenetekben váljunk vétlen statisztákká.
Még a tőkés récéknek sem. Márpedig most egyedül maradt egy tojó, miután a párját elgázolták itt, Érden. Petró Krisztina, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület érdi tagja közbenjárására kiderült: van egy szintén egyedülálló gácsér Sárbogárdon, de ide kellene fuvaroznia őt valakinek.
Érden 19-én este irtotta volna a Katasztrófavédelem a szúnyogokat, de a beavatkozást elhalasztották.
A 28. héten továbbra is alacsony szinten stagnál a vizsgált helyszínek szennyvíz mintáiban a SARS-CoV-2 koronavírus koncentrációja, emelkedés egyik településen sem tapasztalható - derül ki az NNK honlapján közzétett tájékoztatóból.
Sokan értetlenkedtek, miért foglalkozik most mindenki Anabellával és a kisbabájával. Talán azért, mert a történetük egy tucat égető kérdést vet fel. Hogyan segíthetünk egy hajléktalan, mentális zavarokkal küzdő kismamának? Mit tehetünk, ha ő maga visszautasítja a segítséget?