Szép időjárásban lesz részünk a hétvégén, de utána jön a fokozatos lehűlés.
Ifj. Iván Szilárd festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás az Érdi Galériában. Az alkotó elsősorban a Balaton és környékének jellegzetes hangulatait, fény-árnyék viszonyait, színeit, az ember és a természet örök és változó kapcsolatát festi. A kiállítás október 22-ig tekinthető meg.
Az M1-es autópályán Budapest felé, a 19-es kilométernél egy busz a szalagkorlátnak csapódott. Biatorbágynál lezárták a belső sávot. A helyszín mögött közel fél óra a plusz menetidő.
M E G H Í V Ó Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 2021. szeptember 30-án (csütörtökön) 16:00 órakor kezdődő ülésére.
Harmincegy napirendi pontot tárgyal szeptember utolsó napján Érd képviselő-testülete. A délután négy órakor kezdődő ülésen átadják a Magyar Birkózó Szövetség centenáriumi elismerését is.
Szeptember végéig tart a jótékonysági árverés a Gyermekünk Álmaiért Alapítvány javára a Civil Licit Érd csoportban. A szervezet célja a bölcsődei és óvodai integrált nevelés korszerű kialakítása, a gyermekek nevelése, képességeik fejlesztése az esélyegyenlőség szem előtt tartásával.
Ügyfelei kiszolgálása mellett rendszeresen fogyasztotta az otthonában tárolt marihuánát az a férfi, aki ellen a Budaörsi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem miatt indított eljárást. Az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását.
A biztonságos közlekedésre nevelést nem lehet elég korán elkezdeni; az alapvető szabályokat már a legkisebbek is elsajátíthatják, játékos formában. Az önkormányzat és a rendőrség szervezésében óvodásoknak tartottak foglalkozásokat pénteken, az autómentes nap, illetve a mobilitási hét apropóján.
Szeptember 24-étől a Szövő utcai Cópé Csemege bolt előtt gyűjti a PET-palackok kupakjait a Fidelitas.
A százhalombattai képviselő-testület úgy döntött, hogy a Környezetvédelmi Bizottság teljes tagságát visszahívja, mert nem volt elégedett a bizottság két év óta nyújtott teljesítményével. Döntöttek még egy háziorvos-utánpótlási mentorálási rendszerről és a civil szervezetek támogatásáról is.