A MÁV szerint a legtöbb szerencsétlenség a vasúti átjárókban történt a tavalyi évben.
Az érdi Masters Sport Egyesület akrobatikus rock and roll táncosai 2024-ben világbajnoki bronzérmet és magyar bajnoki címet is nyertek, de 2025-ben is hasonlóan jó eredményekre készülnek. Hogy hogyan sikerült tavaly, illetve összejöne-e idén, erről beszélgettünk.
Szárnyaikat bontogató fiatal alkotók festményeiből, rajzaiból nyílt kiállítás a Parkvárosi Közösségi Házban.
Partics Pétert csak a döntőben tudták megállítani a szolnoki verseny 40 év feletti korosztályában.
A természet megóvása iránt elkötelezett emberek jelentkezését várja a város.
Húsz koreai fiatal mutatta be tradicionális sportját, játékait és népviseletét az érdi gyerekeknek.
Már most hétvégén ízelítőt kaphatunk, hogy mi vár ránk a jövő héten.
A műszaki hiba elhárítása megkezdődött, a lakosság türelmét kéri a szolgáltató.
Bálint Imre kiállításán jártunk, ahol olyan képeket is láthattunk, amelyeket még Újvidéken festett.