November 16-24-e között került megrendezésre az Európai Hulladékcsökkentési Hét. Az idei év szlogenje: „Nyisd ki a szemedet és csökkentsd a szemetet!” A programhoz a Pumukli óvoda is csatlakozott.
Az NB III Nyugati csoportjának 17. fordulójában, december elsején, 13 órakor 2019-ben utoljára lép pályára a listavezető Érdi VSE, amely a Sárvár FC-t látja vendégül az Ercsi úton, azaz Kertész Ferencéknek meg van a lehetősége, hogy saját szurkolóinktól támogatva szépen vonuljanak téli szünetre.
A Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület felajánlásának köszönhetően 2400 darab tojást oszt ki elsősorban idős egyedülállóknak és gyermekeknek a Szociális Gondozó Központ.
Közösségi oldalán számolt be róla a Monty Angyalai Érdi Állatmentés, hogy 2021. március 30-tól hivatalosan bejegyzett egyesületként működik tovább.
Kigyulladt egy gépkocsi csütörtökön éjfélkor Érden, a Nyírfa utcában.
Számos előterjesztést egyhangúlag elfogadott a képviselő-testület a novemberi közgyűlésen, ám akadt néhány javaslat, amiben vita alakult ki az ülésen. Módosították a 2019-es költségvetést, nem fogadták el a közösségi költségvetés bevezetését, döntöttek a mentőtiszti szolgáltatás működtetéséről.
6700 újabb koronavírus-fertőzöttet azonosítottak országszerte az elmúlt 24 órában, közülük 1303 esetet Pest megyében jelentettek, miközben 302 újabb áldozatot követelt a világjárvány hazánkban. Csökkent a kórházban ápoltak és leélegeztetőgépen lévők száma is.
Az Érdi Járási Ügyészség március 31-én indítványozta két férfi – apa és fia – letartóztatását, akik éveken keresztül építési vállalkozóként kötöttek szerződéseket kivitelezésre, de az átvett milliók ellenére egy házat sem építettek fel - közölte lapunkkal a Pest Megyei Főügyészség.
Fábián Tamásra, az Etiópiában tragikus körülmények között elhunyt geográfusra emlékeztek a Magyar Földrajzi Múzeumban egy tárló fölavatásával és dr. Szilassi Péter és Gruber László előadásaival, majd dr. Vargyas Gábor etnográfus beszélt a vietnami brú törzs körében végzett kutatásairól.
Az érdi Szenior Akadémia – amit a Milton Friedman Egyetem szervez immár több év óta – utolsó idei előadásán az érdeklődök újfent teljesen megtöltötték a művelődési központ előadótermét. S hogy ez rendre így van, már önmagában garanciát jelenthet arra, hogy az előadássorozat nem szakad meg.