22_03_29_erdmost_nincskep

Vívóérmek vidékről!

22_03_29_erdmost_nincskep

Vívóérmek vidékről!

Az Érdi Torna Club vívó szakosztályának férfi párbajtőr csapata ezüstérmet, Illisz György és Babits Boglárka pedig bronzérmet szerzett a vívók Szegeden rendezett Vidékbajnokságáról.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az ÉTC négy férfi párbajtőrözője adta le nevezését a szegedi Vidékbajnokságra, ahol ebbe a versenyszámba 43 vívó adta le nevezését.
Illisz György szerepelt a legfényesebben az érdiek közül, hiszen csoportjában három győzelemmel és két vereséggel másodikként végzett, a főtáblán Kohajda Lászlót 15–4-re, majd Hesz Krisztiánt 15–10-re győzte le. A legjobb nyolc között Nádi Zsombort is felülmúlta, azonban a végső győztes Serra Solttól kikapott az elődöntőben, így bronzérmet szerzett.
Varga Ámor csoportjában ugyancsak második lett, miután öt győzelemmel és egy vereséggel kezdett, a 32 között 15–10-re nyert csapattársa, Lőrincz Viktor ellen, ám a nyolc közé jutásért rendezett találkozón Válik Ferenctől kikapott, így tizenegyedik helyen zárt.
A már említett Lőrincz Viktor 2–3-as győzelmi mutatóval ment tovább csoportjából, majd a 64 között nyert a bajai Nébl András ellen, ezt követően viszont Varga Ámor állította meg, így összesítésben a 26. helyet szerezte meg.
A negyedik érdi induló Németh Dávid volt, aki ugyancsak 2–3-as mérleget tudhatott magáénak a csoportküzdelmek során, s a főtáblán ő is egy bajai riválist – Kellner Csongort – búcsúztatott, de a 16 közé már nem jutott be, ezzel a 24. helyen végzett.
A női párbajtőrözőknél Babits Boglárka volt érdekelt érdi részről. Csoportját három győzelemmel és egy vereséggel teljesítette, a tizenhatos fötáblán előbb Albertné Zsibrik Anikót 15–4-gyel, majd a nyolc között Budai Mariannát 15–13-mal búcsúztatta. Az elődöntőben azonban a végső győztes Kálmán Zillétől kikapott, így bronzérmes lett!