idegenvezetok_napja

Érd rejtett kincseit tárják a túrázók elé

idegenvezetok_napja

Érd rejtett kincseit tárják a túrázók elé

Szakértő vezetésével csodálkozhatunk rá a helyi értékekre.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Helytörténeti séta, körtúra a LevenDunán, családi kincsvadászat és korongozás – ezt kínálja az Érdi Galéria szervezésében a világjáróprogram, nem csak érdieknek.

Legközelebb május 25-én, szombaton járhatjuk be Érd különleges és szépséges helyszíneit, úgy, ahogy eddig még nem: a szakértő irányításnak köszönhetően nemcsak a látvánnyal, hanem élményekkel, történetekkel is gazdagabbak lehetünk.

Egyes programok ugyan fedik egymást, de úgy állították össze a kínálatot, hogy akár több rendezvényen is részt vehessenek az érdeklődők.

Lássuk, miből válogathatunk:

10:00 és 12:00 óra között Palkó Zsolt, az Érdi Polgári Természetőrség vezetője kalauzol végig minket a LevenDunán. Megcsodálhatjuk, milyen a túraösvény levendulavirágzáskor. A körtúra körülbelül öt kilométeres.

Szintén 10:00 órakor kezdődik, és 11:30-ig tart a gyermeknapi kincsvadászat Ófaluban. A családi sétát Bíró Gábor idegenvezető irányítja.

10:00 órától 16:00 óráig a Szűcs Kerámiaműhelyben próbálhatjuk ki az agyagozást és a korongozást.

16:30-tól Süle Zsolt lokálpatrióta vezet helytörténeti sétát, Mátyás király egyszer volt Kutyavára Diósdról Érdre költözött címmel. A program 18:00 óráig tart majd.

Az esemény Facebook-oldalát itt találják.

A séták csak akkor indulnak el, ha legalább öt ember jelentkezik, a maximum létszám 25 fő.

A séták részvételi díja (amely tartalmazza a tourguide készülék bérleti díját is) 14-65 éves korig 3000 forint/fő, 7-14 éves kor között és 65 év felett pedig 2500 forint. Aki két sétán is részt vesz, tíz, aki három túrán, az már húsz százalék kedvezményben részesül.

A sétajegy kizárólag az adott sétára szól, más programra nem beváltható, visszaváltására sincs mód.

A részvételi díjat május 25-én a helyszínen, előzetes regisztráció után kell megváltani (az ehhez szükséges űrlapot itt találják az érdeklődők). Az előzetes regisztráció fizetési kötelezettséget von maga után.

A Szűcs Kerámiaműhelybe ingyenes a belépés, csupán regisztrálni kell a programra.

A sétákat rossz idő esetén is megtartják. Extrém időjárási körülmények esetén az Érdi Galéria a Facebook-oldalán jelzi az esetleges változásokat.

Előfordulhat, hogy valaki nem ér oda időben a séta helyszínére. Ebben az esetben a szervezőt kell hívni, a +36 20 569 0455-ös telefonszámon.

A sétákon képfelvétel készülhet, ezen a rendezvény látogatói rögzítésre kerülhetnek. A résztvevők részvételükkel hozzájárulásukat adják képmásuk rögzítéséhez és ahhoz, hogy az Érdi Galéria a saját felületein közzétegye őket. A képek kizárólag az Érdi Galéria programjainak kommunikációja során kerülnek felhasználásra.

A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják. Bővebb információért Kanizsai Eszter művelődésszervezőhöz fordulhatnak: kanizsai.eszter@szepesmk.hu, +36 20 569 0455

Fotó: ÉrdMost archív, Pixabay

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email