22_03_29_erdmost_nincskep

Toll, papír, kamera újratöltve

22_03_29_erdmost_nincskep

Toll, papír, kamera újratöltve

Közel egy évnyi kihagyás után folytatódik az Érd Tv helyi írókat, költőket bemutató sorozata a Toll, papír, kamera. Az új évad első adásában a közelmúltban elhunyt Dr. Karácsony Istvánnal készült beszélgetést láthatják.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érd Médiacentrum tavaly ősszel indította el a Toll, papír, kamera című irodalmi portrésorozatát, ami aztán a járvány miatt, hat adást követően félbeszakadt. A műsor célja, olyan helyi kötődésű íróknak és költőknek a bemutatása, akik mögött akár már sokéves alkotói munka, számos kötet vagy épp elismerés áll, de nevüket talán még a saját településükön is csak kevesen ismerik.

A műsor szakmai koordinációját az IRKA, vagyis az érdi Irodalomkedvelők klubjának vezetője, Daróci Lajosné végezte. A vendégeket pedig Somfai István, az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium egykori legendás tanára és igazgatója, valamint a város kulturális életében fontos szerepet játszó Poly-Art Alapítvány kuratóriumi elnöke faggatta.

Az egyes interjúk során nem csupán a szerzőket ismerheti meg a néző, hiszen tehetséges érdi diákok révén magukba az alkotásokba is belehallgathatunk.

Somfai István a leállás utáni  első epizódban a nyáron elhunyt Dr. Karácsony Istvánnal beszélget, akit az érdiek elsősorban talán nőgyógyász, onkológus szakorvosként ismerhettek, miközben több évtizedes szépírói munka is állt mögötte.

Aki pedig az összes korábbi illetve majdani beszélgetést is megnézné, az Érdmost youtube csatornáján keresztül bármikor megteheti, de természetesen az egyes adásokat az Érd Televízió is folyamatosan a műsorára tűzi.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email