22_03_29_erdmost_nincskep

Szépen fogynak a helyek a decemberi érdi oltásra

22_03_29_erdmost_nincskep

Szépen fogynak a helyek a decemberi érdi oltásra

Mint beszámoltunk róla, december 4-én, 12-én és 18-án két oltóhelyet nyitnak meg a Dr. Romics László Egészségügyi Intézményben, amelynek főigazgatója a rendelő közösségi oldalán ismertette az oltakozók teendőit.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Bárány Zsolt bejegyzését azzal kezdi, az első, december 4-i 240 időpont néhány óra leforgása alatt elfogyott, míg a december 12-i napra is már csak közel száz szabad hely van.

A főigazgató kitért rá, a központi időpontfoglalási rendszer három hétre előre mutatja az időpontokat, ezért a december 18-i 240 időpont legkorábban november 27-én lesz látható.

Bárány Zsolt azt kéri, aki foglalása ellenére nem jön el, az munkaidőben hívja fel az e-mailben kapott visszaigazoláson szereplő telefonszámot, majd a név és a TAJ-szám bediktálása mellett a törölni kívánt időpontot, vagy e-mailben jelzi ezt hasonló tartalommal a titkarsag@erdirendelo.hu címre.

Ismertette azt is, időpontmódosítást nem tudnak végezni, ilyen esetben a jelentkezőnek az időpont lemondása után újra időpontot kell foglalnia.

FRISSÍTÉS (20.45): a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény tájékoztatása szerint a december 12-i napra is elfogytak az iőpontfoglalási lehetőségek.

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata közösségi oldalán tudatta, hogy az oltóhelyeken kizárólag harmadik, emlékeztető oltást adnak be és csak a Pfizer vakcinája lesz elérhető.

Az oltás 8 és 18 óra között zajlik, óránként 24 lakost tudnak beoltani.

Jelentkezni központi időpontfoglalási rendszerben (https://www.eeszt.gov.hu/hu/covid-oltas-idopontfoglalas) a Romics „fül” alatt lehet mától.

A városvezetés azt kéri, az oltakozni kívánó lakos az időponthoz képest maximum 10 perccel korábban jelenjen meg és lehetőség szerint kitöltve vigye magával a hozzájáruló nyilatkozatot.  Amennyiben rendszeresen gyógyszert szed, érdemes azt felírni a nyilatkozat hátoldalára vagy egy papírra.

Azt kérik, lehetőleg egyedül érkezzen, kísérőt csak önállóan közlekedni nem képes beoltandó esetében engedhetnek be.

Megjegyezték, a decemberi tapasztalatokat összegezve döntenek a januári folytatásról.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email