Női kézi MK: nehézkes kezdés után könnyedén jutott tovább az ÉRD

Az első negyedórában a lelkesen játszó Hajdúnánás megnehezítette az ÉRD dolgát a női kézilabda Magyar Kupa harmadik körében, de a szünetig tizenegy gólt szerző Paróczy Sára által vezérelt vendégek könnyed, 40–28-as győzelemmel jutottak tovább.

Nagy elánnal vágott neki az ÉRD elleni kupameccsnek a másodosztály Keleti csoportjában hetedik helyezett Hajdúnánás SK. De hiába vezettek a találkozó elején Molnár András lányai, a Paróczy Sára által vezérelt ÉRD előbb bő tíz perc után egyenlített (7–7), majd a beálló nyolcadik(!!!) góljával a 16. percben már 11–8 volt Horváth Rolandéknak.

A hajdúságiak ugyan időkérésük után visszajöttek a meccsbe, de hiába egyenlített 12–12-nél Kelemen Gréta, a vendégek időkérésük után ismét megléptek és a szünetre ötgólos, 21–15-ös előnybe kerültek.

A második félidőben ugyan gyorsan nyolcra növelte előnyét az ÉRD, nem sokkal később Szabó Kittit egyből piros lappal kiállították a játékvezetők. Az irányító elvesztése ellenére sem tört meg az ÉRD. Olyannyira nem, hogy a 40. percben Fekete Bozsana ötödik góljával már a közte tíz is megvolt (18–28). Ezután az ÉRD egészen 35–22-ig növelte előnyét, majd az utolsó tíz percre már mindkét csapat visszavett a tempóból.

A Hajdúnánás a végjátékban valamelyest faragott hátrányából, de az ÉRD így is megérdemelt, 40–28-as győzelemmel jutott tovább a legjobb tizenkét csapat közé.

Az ÉRD legközelebb január 27-én, 16 órakor lép pályára, amikor az ÉRD Arénában a Motherson Mosonmagyaróvárt fogadja, majd január 30-án, 18 órától a Kisvárda Master Good SE vendége lesz.

A női kézilabda Magyar Kupa negyedik fordulójának párosításait január 29-én, 11 órától készíti el a Magyar Kézilabda Szövetség.

TIPPMIX Női Kézilabda Magyar Kupa, 3. forduló
Hajdúnánás SK (NB I/B)–ÉRD 28–40 (15–21)
Hajdúnánás, zárt kapuk mögött. V.: Bátori, Szécsi Lantos
HSK: Kozma T. – Poór 4, Tar 4 (4), Petrovics 6 (1), Kelemen G. 5, Zelizi 2, Karacs 2
Csere: Hadas (kapus), Osvai 2, Cserős 1, Zihor 1, Kozma K. 1
Edző: Molnár András
ÉRD: Győrffy – Király R. 5, Mód 2, Szabó K. 2, Paróczy 13, Walfisch 5, Fekete B. 6
Csere: Horváth D., Mézes 2, Kopecz 5, Sztankovics, Landi
Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 7. perc: 6–3. 10. p.: 7–7. 16. p.: 8–11. 21. p.: 12–12. 26. p.: 14–17. 35. p.: 17–23. 40. p.: 18–28. 46. p.: 22–32. 49. p.: 22–35. 54. p.: 26–36.
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 4/2