22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: Küzdős meccsen lett meg az első győzelem

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: Küzdős meccsen lett meg az első győzelem

Nagyot küzdött a lengyel MKS Lublinnal, amely ellen az első félidő végén lépett meg, végül 29–24-es győzelmet aratott az ÉRD a női kézilabda EHF-Kupa C-csoportjának harmadik fordulójában, hazai környezetben.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ugyan csak tizenegy játékossal, de népes szurkolótáborral érkezett ÉRD-re az EHF-Kupa C-csoportjának utolsó helyén álló MKS Lublin, amely szimpatizánsaitól támogatva remekül kezdett, s alaposan megnehezítette az ÉRD dolgát. Igaz, a hazaiak többször rossz lövéssel, többször technikai hibával fejezték be támadásaikat, ennek köszönhetően a kilencedik percben 3–2-re vezetett is a lengyel ellenfél.

Sőt, a vendégek védekezésén a következő percekben is nehezen találtak fogást az érdiek, így hiába fordított 4–3-nál Alexandra Nascimento, a 15. percre egy 4–1-es sorozattal 7–5-re ismét a Lublin volt előnyben. 

Szabó Edina időkérését követően azonban az érdiek megtalálták az ellenszert a vendégek nyitott védekezésére, de hátul továbbra sem volt meg a kellő stabilitás, így a lengyelek tartották a lépést (8–8).

Tóth Gabriella duplája után viszont hiába egyenlített ismét az MKS, a játékrész hajrájában nagyon elkapták a fonalat az érdiek, s az öltözőbe is hatgólos, 18–12-es előnnyel vonulhattak.

A második játékrészben úgy tűnt, tovább növeli előnyét és hamar eldönti a két pont sorsát az ÉRD, de a magára találó lengyel együttes a 40. percig látótávon belül volt, innentől kezdve viszont egy négygólos szériával már héttel vezetett a vendéglátó (25–18).

A hajrá előtt Robert Lis, a Lublin vezetőedzője időt kért, amely hamar megtette hatását, az ÉRD nyolcperces gólcsendjét kihasználták a vendégek és az utolsó öt percet háromgólos hátrányból várták. Markéta Jerábková kulcsfontosságú gólja után Jovana Kovacsevics és Szabó Laura is kétperces kiállítást kapott, a kettős emberelőnyét viszont nem tudta kihasználni a Lublin, az ÉRD pediig első győzelmét megszerezve a csoportban 29–24-re verte lengyel riválisát.

– Nagyon jó mérkőzés volt, reméljük, jövő héten minket is elkísérnek a szurkolóink Lublinba. A lengyel-magyar egy híres barátság, úgyhogy azt hiszem, nagyon jó hangulat volt. Az első félidő elején a játékosaink nagyon izgultak. Nagyon készültek ez ellen a nagy tapasztalattal rendelkező csapat ellen. Tudjuk, hogy sok sérültjük van, ettől függetlenül elképesztő erővel harcoltak, de tudtuk, hogy mindenkire szükség lesz ahhoz, hogy hazai pályán megszerezzük a győzelmet. Az első félidő végére sikerült előnyt kovácsolni. A második félidő közepén volt egy hullámvölgyünk, amely mutatta a Lublin erejét és azt, hogy az utolsó pillanatig küzdenek a győzelemért, de aztán végül a csapat egysége és a játék ritmusának a visszatalálása segített a győzelemhez. Szeretnénk továbbjutni, amihez jövő héten eszméletlen nagy küzdelmet kell mutatnunk ennek a nagyon jó csapatnak az otthonában, de mindent bele fogunk adni és remélem, egy ugyanilyen klassz találkozó lesz – nyilatkozta az ÉRD edzője, Szabó Edina.

– Sok problémánk van, sérült játékosaink, így nem voltunk könnyű helyzetben, de mindent megtettünk, amit tudtunk. A csapahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg ma nagyon jól játszott, elégedett vagyok a teljesítménnyel, de ez is kevés volt a győzelemhez, viszont jövő héten megpróbálunk még jobban játszani és jobb eredményt elérni – értékelt az MKS Lublin vezetőedzője, Robert Lis.

– – Tudtuk, hogy a Lublinnál sok a sérült, ennek ellenére nagyot küzdöttek. Úgy gondolom, nem vagyunk könnyű helyzetben, sok meccsünk van, de megpróbáljuk mindig a legjobbunkat nyújtani, ami nem egyszerű, hiszen nem lehet minden meccsen jól játszani, viszont meg van az erőnk, hogy még jobban játszunk. Most boldogok vagyunk, de már készülünk a következő mérkőzésre – mondta el az ÉRD brazil jobbszélsője, Alexandra Nascimento.

– Nagyon jól játszott ma az Érd, ahogy Robert is mondta, sok a sérültünk, ami nem tette lehetővé, hogy hatvan percen keresztül jól teljesítsünk, de úgy gondolom, jól harcoltunk, szóval remélem, a lublini mérkőzésen jobban játszunk és megnyerjük a mérkőzést. Sok szurkolónk érkezett most ide, akik egy jó meccset varázsoltak – fogalmazott a vendégek csapatkapitánya Sylwia Matuszczyk.

Az ÉRD legközelebb január 22-én 19.30-kor lép pályára, amikor az FTC-Rail Cargo Hungaria vendége lesz a népligeti Elek Gyula Arénában.

KÉZILABDA, NŐK, EHF-KUPA, C-CSOPORT, 3. FORDULÓ
ÉRD–MKS LUBLIN (lengyel) 29–24 (18–12)
Érd, 1600 néző. Vezette: Panajidesz, Andreou (ciprusiak)
ÉRD: Janurik – NASCIMENTO 6 (2), Kiss N. 3, Tóth G. 2, Szabó L. 2, JERÁBKOVÁ 7, Bízik R.
Csere: Foggea (kapus), LAVKO 4, Kisfaludy 3, Schatzl Natalie 2, Kovacsevics, Landi
Vezetőedző: Szabó Edina
LUBLIN: Besen – Krolikowska 3 (1), Nosek 3, KOCHANIAK 6 (2), Matuszczyk 4 (2), WIECKOWSKA 5, Nocun 1
Csere: Gawlik (kapus), Szarawaga, Gadzina 2, Olek
Vezetőedző: Robert Lis
Az eredmény alakulása. 9. p.: 2–3. 14. p.: 4–6. 20. p.: 8–8. 25. p.: 13–10. 36. p.: 20–15. 40. p.: 21–18. 47. p.: 25–18. 55. p.: 26–23.
Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 6/5

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email