Női kézi: Debrecenből érkezik szerb átlövő Érdre

Az ÉRD női kézilabda csapata hivatalos oldalán tudatta, hogy a következő szezonban kölcsönben folytatja a klubnál a DVSC-Schaefflertől érkező szerb átlövő, Alekszandra Vukajlovics.

A 24 esztendős szerb válogatott átlövő 2016-ban igazolt Magyarországra, ahol a Békéscsaba színeiben négy szezont húzott le, ezalatt 108 találkozón 395-ször volt eredményes.

Az idei szezont viszont már a DVSC-Schaefflernél kezdte meg, de csak öt mérkőzésen kapott lehetőséget, ezalatt 12 gólt jegyzett.

Alexandra Vukajlovics korábban együtt dolgozott Békéscsabán Horváth Rolanddal, Debrecenből pedig a következő szezonra érkezik kölcsönbe az ÉRD-hez.

„Fontos számomra, hogy a felépülésem után minél több játéklehetőséghez jussak, erre lehetőségem lesz Érden. Horváth Rolanddal dolgoztam együtt Békéscsabán, tudom, hogy jó edző és bízom benne, hogy az irányítása alatt fejlődhetek és megerősödve térhetek majd vissza a DVSC-hez”

– nyilatkozta a handballerd.hu-nak a szerb átlövő.