22_03_29_erdmost_nincskep

Nem lehet az országot a Karmelita kolostorból irányítani

22_03_29_erdmost_nincskep

Nem lehet az országot a Karmelita kolostorból irányítani

Az általános iskolát vissza kell adni annak, akié, a helyi közösségnek - természetesen megfelelő finanszírozással. Egyebek között ezt mondta Dobrev Klára az Érd TV-ben. A DK miniszterelnök-jelöltje, az ellenzéki előválasztás második fordulója előtt találkozott Érden Csőzik László polgármesterrel.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az interjúban arról is beszélt, hogy a következő kormány partnerként tekint az önkormányzatokra, amelyeknek a helyi problémák megoldására több feladatot és jóval több pénzt kell kapniuk.

Dobrev Klára az arcképével díszített furgonból pattant ki az Érd TV bejárata előtt. Késésben volt, a polgármesterrel is húsz perccel később kezdett beszélgetni, és rohant is tovább Szolnokra, ahol lakossági fórumon vett részt. Ahogy mondta, folytatja az „ország felszántását”, mindegy, ki vagy kik ellen megy az előválasztás második fordulójában. A háttérben folyó tárgyalásokról, esetleges visszalépésekről (akkor még Karácsony nem lépett vissza Márki-Zay javára) azt mondta,

„a politikai alkuk, megegyezések, machinációk részei a politikának, nem kell tőlük félni. Van, aki ebben jó, van, aki abban. Egyetlen egy dolog fontos, hogy amikor vége van, nekünk mind együtt, közösen kell kampányolnunk és utána kormányoznunk. Megköttetett a szövetség, a jobb- és baloldal szövetsége, a liberálisok, a demokraták szövetsége, ez maga a hatpárti szövetség, ezt kell nekünk életben tartanunk”

– jelentette ki a DK miniszterelnök-jelöltje, aki óva intette a részvevőket és támogatóikat (köztük a saját pártjának szimpatizánsait is) a sárdobálástól. „Lehet arról vitatkozni, hogy kinek milyen az egyénisége, és mire van szüksége ennek az országnak. Személyeskedni nem szabad. Személyeskedni, a másik embert olyan tulajdonságokkal felruházni, ami ellen ugye nem nagyon tud védekezni. Ettől óvakodjunk, mert ez a Fidesz sajátossága.”

Oligarchák, vejek és gázszerelők

Attól nem tart, hogy azért marad alul a második fordulóban, mert ő Gyurcsány Ferenc felesége.

„Az embereket ma Magyarországon legkevésbé az érdekli, hogy mi történt 10 évvel ezelőtt vagy 30 évvel ezelőtt, vagy 70 vagy 100 évvel ezelőtt. Leginkább az érdekli, hogy mi fog történni holnap, mi fog történni 2022-ben és mi fog történni 2023-ban. Az például, hogy mi lesz a devizahitelükkel, illetve most már forintosított devizahitelükkel, amibe belerokkant a családjuk. Az érdekli, hogy mi lesz az egészségüggyel, mert elképesztő, hogy hónapokat kell várni már diagnosztikára is, nem csak a műtétekre. Hogy hogyan fognak visszajönni a gyerekeik és az unokáik Berlinből meg Londonból”

– fogalmazott Dobrev Klára. Azoknak, akik szerint a rengeteg ígéretet csak adóemelésekkel lehetne megvalósítani, némi humorral azt üzente:

„Lassan mondom, hogy a fideszes politikusok is meghallják, mert már nagyon sokszor elmondtam, hogy nem lesz adóemelés, mert egyébként Magyarországon van Európa egyik legmagasabb áfája. Ami a legfontosabb, hogy a 2022-re vonatkozó magyar költségvetésben valami elképesztő mennyiségű pénzt dobnak ki az ablakon. Pontosabban nem az ablakon, mert egy jelentős része elmegy az oligarchák, a rokonok, vejek, apák, szomszédok és gázszerelők finanszírozására…

A költségvetésnek több mint 10 százaléka megy el gazdaságfejlesztésnek hazudott, de igazából többségében egyedi kormánydöntésekkel odaajándékozott pénzre. Csak egy példát hadd mondjak: Érdnek hányszor megígérték, hogy kap 60 milliárd forintot, nagyjából ennyit az utak felújítására, főleg, ahol nincs is aszfalt. Se híre, se hamva a pénznek, azonban volt 60 milliárd egy vadászati világkiállításra. Most éppen tegnap volt 45 milliárd egy bélyegmúzeum megvásárlására. Ez a felháborító pazarlás nem pici része a költségvetésnek. Ez a költségvetés több mint 10 százaléka. És közben a költségvetésben az Európai Unió átlagánál kevesebb pénz megy egészségügyre, kevesebb pénz megy oktatásra, kevesebb pénz megy szociális kiadásokra, kevesebb pénz megy nyugdíjra. Nálunk fizetnek ki az egyik legkevesebbet nyugdíjra, arányosan a gazdaságunkhoz, ezért én jövő április után az eddigi elmúlt harminc évünk legnagyobb költségvetési átcsoportosítására készülök. Az oligarcháktól, az egyedi gazdasági támogatásoktól el kell venni a pénzt, és visszaadni oda, ahova való. Pedagógusnak, egészségügyinek, szociális szférára, utak felújítására, panel- és társasház rekonstrukciós programra, tehát az embereknek.”

Kivéreztetés, őrült központosítás

A pandémia is megmutatta, hogy az önkormányzatok milyen kiszolgáltatottak. Ha beüt a baj, először tőlük veszik el a bevételeket, és osztják szét más szereplők között. Ezzel kapcsolatban Dobrev emlékeztetett rá, hogy alig van olyan ország Európában, amelyik a pandémia alatt elvett volna pénzt az önkormányzatoktól. Hiszen, ha baj van, helyben lehet orvosolni azt a leghatékonyabban és a leghamarabb. „Én ezt egyszerűen akkora bűnnek tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg a kormány részéről, hogy egy ilyen – udvarias kifejezést keresek – elrontott válságkezelést használt az elmúlt években, amelyet sokáig fog nyögni az ország és az önkormányzati rendszer. De ez nem csak a pandémia. Ez az őrült központosítás, ami Orbán vagy a Fidesz fejében van, legyen szó például az iskolákról. Az általános iskola nagyon fontos közösségszervező része a városoknak és a falvaknak.

Az általános iskolát vissza kell adni azoknak a közösségeknek, akié, és természetesen megfelelő finanszírozással. Nagyon sok olyan hatáskört vettek el az önkormányzatoktól, építésügy például, hogy Érd egyik fő problémáját említsem, amelyek egész egyszerűen teljesen átgondolatlanok. Úgyhogy a következő kormány partnerként fog tekinteni az önkormányzatokra. Éppen, hogy több pénzt kell nekik adni, több feladatot, több felelősséget is, és mellette megfelelő forrást is. Nem lehet a Karmelita-kolostorból irányítani egy egész országot

– mondta Dobrev Klára, aki nem vitatta, hogy a központosítás nem új fejlemény, és nem is a Fidesz-kormányzás idején kezdődött. De úgy gondolja, az önkormányzatok tudatos kivéreztetése ezúttal határozottan politikai alapú. „Nézze meg Debrecent. Köszöni szépen, nagyon jól van. A budapesti kerületek között úgy válogattak, hogy ki fideszes, ki nem fideszes. Ilyen típusú különbségtétel és az országban több millió embernek a lenézése soha nem volt ebben az országban jellemző. Nemcsak a 2010 előtti kormányokra, hanem gondolok itt az első Orbán-kormányra, vagy akár az Antall-Horn-kormányra is. És ezen mindenféleképpen változtatni kell. Helyi önkormányzat vagy adott esetben kistérségi társulás, járás, megye, régió, folyamatos párbeszédet igényel. A legnagyobb drámája az elmúlt tíz év önkormányzatiságának, hogy teljesen megszűnt a beszélgetés a kormány és az önkormányzatok különböző szervezetei vagy különböző szintjei között. Parancsuralmi rendszer van. Márpedig így nem lehet egy országot irányítani.”

Az államnak is van szerepe

Dobrev Klára szerint elengedhetetlen az egész önkormányzati finanszírozási rendszer átalakítása. Az nem működhet, hogy egy olyan rohamosan növekvő népességű település, mint Érd, amelynek az elmúlt évek politikája miatt viszonylag alacsonyak az adóbevételei, ne tudjon óvodákat, bölcsődéket építeni. „Itt szerintem az államnak igen is van szerepe, hogy kompenzálja adott esetekben azokat az agglomeráció környékén lévő városokat annak érdekében, hogy azt a szolgáltatást tudják nyújtani az itt élő embereknek, amire szükségük van. Érd az egyik legfiatalabb város, ide jönnek az emberek, ráadásul kisgyerekesek jönnek ide. És ezeket a problémákat meg kell oldani. Jövő április után miniszterelnökként annyira szeretném, ha ilyen problémákat kellene megoldani, mint amilyen Érden van. Mert amikor Salgótarjánba vagy Ózdra megyek, akkor meg azt lehet látni, hogy drámaian csökkent, 20 ezres lett ez a város, mennek el onnan az emberek. Ott más típusú segítséget kell nyújtani. De amellett, hogy azt mondom, hogy állami feladat valamilyen módon pótolni a kieső adóbevételeket, úgy segíteni kell Érdnek egyébként abban is, hogy helyben legyen munkaerő, helyben jöjjenek befektetések, olyan befektetések, amelyek itt fogják fizetni az iparűzési adót is.”

A Dobrev Klárával készült teljes interjút ide kattintva tekintheti meg!

Az ellenzéki előválasztás második fordulójának legfontosabb tudnivalóiról ide kattintva tájékozódhat!

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email