22_03_29_erdmost_nincskep

Megtisztult a kastélydomb

22_03_29_erdmost_nincskep

Megtisztult a kastélydomb

Ófaluban indult az őszi várostakarító akció. Mint azt már megírtuk, 37 millió forintot fordíthat Érd a közterületek hulladékmentesítésére. December elsejéig nyolc helyszínről szállítják el a sittet, lomot az ÉKFI munkatársai, akik nehézgépek segítségével takarítják ki a szemetes területeket.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Csőzik László polgármester elmondta: Érd 37,2 millió forintot  nyert el az Innovációs és Technológiai Minisztérium égisze alatt működő IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. „Tisztítsuk meg az országot!” című programja keretében. Ennek célja az elhagyott vagy jogellenesen elhelyezett hulladék felszámolása. A támogatásból a város nagy részét megtisztíthatják az illegális hulladékhalmoktól, Ófalutól a központon át Parkvárosig: összesen 620 köbméter hulladék összegyűjtését és elszállítását tervezik, nyolc helyszínről. 

– A gazdatiszti ház szomszédságában szinte minden fajta hulladék megtalálható volt, a betongerendától a PET-palackokig.  A  ház sorsáról hamarosan döntés születik – az utolsó pillanatban vagyunk, hogy megmentsük és új funkciót adjunk neki –, de a legfontosabb most az, hogy az illegális hulladéktól megtisztítsuk – hangsúlyozta Csőzik László polgármester kedd délelőtt. Mint mondta, bízik benne, hogy előbb-utóbb eljut a város abba a stádiumba, hogy nagyobb hulladékmentesítő beruházásokra már nem lesz szükség, csak kisebb szemétgyűjtő akciókra. Ez akkor történhet meg, ha a szemléletformálás is sikeres lesz.

Persze, azon is múlik a siker, hogy mennyire hatékony a felderítés.

– Szerencsére a tettenérés terén is egyre több eredményt tud felmutatni a városrendészet. A közrendvédelemben szintén részt vevő rendőrség és polgárőrség segítségével, illetve a kamerarendszerre támaszkodva nagyot tudtunk előrelépni a felderítés terén. Állandó harc ez, állandó küzdelem, de ezzel a közel negyvenmillió forinttal most fontos csatát tudunk megnyerni – tette hozzá a városvezető. 

A várostakarítás helyszíneit nem hozzák nyilvánosságra, mert korábban úgy tapasztalták, hogy azokon a pontokon, ahol előre meghirdették a hulladék felszámolását, egyik napról a másikra megszaporodott a lom, a szemét. Ezt a nyolc helyszínt egyébként rekord idő alatt, november 30-áig kell megtisztítania a városnak (úgy, hogy az elnyert forrásról múlt héten kapott értesítést az önkormányzat). Az idő ugyan szűkös, de tudni kell, hogy magát az akciót több hónapos szervezőmunka előzte meg, így a szoros határidő sem jelenthet problémát.

 

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email