22_03_29_erdmost_nincskep

Megnéztük a LevenDunát

22_03_29_erdmost_nincskep

Megnéztük a LevenDunát

Nemrég átadták Érd első túraösvényét, a LevenDunát, amely a biai erdőt Érd zöldterületein keresztül köti össze a Duna-parttal, illetve a Százhalombatta felé eső Sánc-heggyel, bemutatva a város számos nevezetességét. Egy napsütéses novemberi napon pedig (majdnem) végigsétáltunk rajta.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

 

A LevenDuna útvonala ide kattintva érhető el!

Az útvonal alapesetben Sóskút, a biai erdő és a Honvédségi terület határából indul, mi viszont az Esztergályos utca végén “csatlakoztunk” rá a páratlan szépségű levenduláson keresztül.

Az ősz színeit viselő környezetben a színpompás avar és lombkoronák mellett néhol varázslatos panorámába, néhol pedig egy-egy amolyan piknik-pontba boltunk, de üdvözítő lenne, ha a jövőben több megálló, pihenő- vagy éppen tornaeszköz lenne az útvonal ezen szakaszán.

A levendulásról a Sóskúti úton kell lecsatlakoznunk, ahonnan a Zengő, Szirtes, Csúcs és Fraknói utcák visznek át az M7-es felett a Fundoklia- völgyig. A tanösvény mentén található információs táblák mellett a kilátás és a környezet teszi még lenyűgözőbbé a Fundokliát, pláne, hogy a LevenDuna útvonala a tanösvény alsó, erdei szakaszát is bevonja, időjárástól függően is pazar élményt nyújtva az arra járóknak.

A völgy után ismét néhányszáz méternyi utcaszakasz következik, hiszen a Hegyaljai és Kolozsvári utcákon át jutunk el a Tárnoki útra tervezett rekreációs övezetig. A kutyaiskola mellett térünk rá a Bíbic utcára. Itt érintjük a látványosan kidíszített gyalogos aluljárót a mellette lévő gyakorlókerttel, ahová a most létesített óvodai focipálya mellett közösségi tér kialakítását tervezik.

A Bíbic utcán egészen a Fehérvári útig, onnan pedig a vasútállomásig kell mennünk, majd Tisztviselőtelepen a Tolmács, Technikus, Tervező és Tollnok utcákon át jutunk el az Ercsi útig. Innen a temető melletti Júlia utcán a nagy villanyoszlopoknál kell áttérni a Judit utcára, amely pedig már egészen a Mély úti pincesorig vezet minket.

Itt rögtön a sor elején lesz majd az önkormányzat által létesítendő présház és közösségi tér, majd a pincesor borászatain keresztül át érkezünk el a II. Lajos Emléktábláig. Itt dönthetünk, hogy a Szent Mihály templom felé megyünk tovább, vagy teszünk egy kitérőt az egykori Szapáry-kastély páratlan panorámájáért.

Az útvonal ugyan a termál és a gát felé a Tőzike-tanösvényen ér véget a Duna-parton, mi viszont a Molnár utca és a régi Téglagyár felől a magaspart kilátópontja felé mentünk, hiszen a LevenDuna innen továbbmehet a százhalombattai Sánc-hegy felé is.

A 16,5 kilométeres útvonal bár valóban bemutatja Érd számos értékét, látványosságát, nem a klasszikus túraélményt adja. Valóban jelentős zöldterületet érint, de ezekről egyelőre hiányoznak azok az elemek (pihenőeszközök), amelyek kikapcsolódásra késztetik az embert. Emellett – mint a fenti felsorolásokból is kitűnik – sok a hosszú utcai szakasz. Ha nincs olyan szerencsénk (jellemzően van), hogy belebotlunk egy-egy elektromos rollerbe amellyel gyorsabban is összeköthetjük a zöldterületeket, akkor már-már egyszerű utcai gyaloglásba csaphat át a túrázás, amely – valljuk be – ront az élményen.

Mindenesetre én örömmel fogadom az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezéseket, mert a LevenDuna most még csak egy kis lépés, ha a tervezett fejlesztésekre is lesz lehetőség, akkor valóban számos turistacsalogató pontja lesz az útvonalnak és így Érdnek is.

 A LevenDuna útvonalának teljesítése egyébként megállás nélkül, végig gyalogosan közel négy órát vesz igénybe.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email