20210925_181725

Kész a LevenDuna

20210925_181725

Kész a LevenDuna

Elkészült Érd első túraösvénye, a LevenDuna, amely a Duna-partot és az Esztergályos utcánál található levendulást köti össze egymással mintegy 16 kilométeres vonalon, főként zöldterületen haladva.

A tárnoki Öreghegy, a Biai erdő és az érdi lőtér találkozásánál, illetve a Beliczay-szigeten, a Duna-parton van Érd első túraútvonalának két végpontja, amelynek átadása elől immár minden akadály elhárult, így hivatalosan is megszületett a LevenDuna.

A LevenDuna egy majdnem teljesen összefüggő rekreációs övezet Érd közigazgatási határán belül, amely a tartalmas kikapcsolódás mellett arra is szeretné felhívni a figyelmet, hogy a városnak számos izgalmas pontja, geológiai érdekessége van, melyet az itt lakók sem ismernek.

Tetlák Örs alpolgármester, a LevenDuna ötletgazdája elárulta, a nevet a város korábbi főépítésze találta ki, míg az ösvényt jelző két lila hullám – a levendula színére és a Duna hullámaira utalva – az ő ötlete volt.

„Most már csak arra várunk, hogy megnyíljanak azok az uniós források, amelyekből az útvonal menti zöldfejlesztéseket is meg tudjuk valósítani”

– tette hozzá.

Azt is elmondta, hogy a nyomvonalat igyekeztek úgy kijelölni, hogy érintse Érd természeti, kulturális és történelmi emlékeit is.

Molnár Regina, a Kagyló és hátizsák bloggere, aki korábban már bejárta az útvonalat, plasztikusan írta le az élményt:

„A mostani útvonal nagyjából 16 kilométer hosszúságú, mely az Érd-Parkvárosban lévő őslevendulástól indul és Ófaluban, a Duna-parti Beliczay-szigetnél ér véget. Az eleje igazán vadregényes táj, hatalmas levendulaültetvénnyel, melynek jónéhány példánya beszökött az ottani fenyvesek alá is. Az kőzet is említésre méltó a maga 10-15 millió évével, hiszen az országban nem sok helyen található ilyen szarmata mészkő, amiből például Budapest nagy része épült. Nem messze a levendulástól csodás panoráma nyílik szemünk elé, ahonnan egészen messzire elláthatunk, Sóskút irányába.”

A fennsíktól indulva amúgy családias hangulatban teljesíthető az útvonal (visszafelé az emelkedő miatt már komolyabb feladat), így nordic walkingra és biciklizésre is tökéletesen alkalmas.

Bár az ösvény fáin már az elmúlt hónapokban megjelentek a sárga és lila hullámjelzések, az útvonal csak most tekinthető teljesen felfestettnek, mert volt néhány olyan bizonytalan szakasz, ahol a túrázó számára nem lehetett egyértelmű az útvonal, ezért több tucat sziklát kellett beszerezni, melyeket jelzésekkel együtt helyeztek ki ezekre a pontokra.

Az útvonal érinti a szilvafás parkot, a Fundoklia-völgyet, a Tárnoki út végén létesítendő rekreációs övezetet, a Bíbic utcai egykori gyakorlókertet, illetve Ófalu felé a gyümölcsösöket, ott pedig a különböző kulturális emlékeket is, mint a minaret vagy az ófalusi pincesor.

Tetlák Örs kitért rá, a LevenDuna Érd határán kívül és belül is bővíthető, hiszen a százhalombattai Sánc-hegy felé és a biatorbágyi Nyakaskő felé is tovább lehet menni, de a tervek között szerepel, hogy Tárnok felé is legyen leágazás és a Czabai-kertet, illetve a Sulák-patak mentén Érdligetet is „bekötnék”.

 

A LevenDuna útvonala ide kattintva érhető el! 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email