22_03_29_erdmost_nincskep

A matematika írásbelivel folytatódik az érettségi

22_03_29_erdmost_nincskep

A matematika írásbelivel folytatódik az érettségi

Ma reggel a matematika írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák országszerte. Ebből a tárgyból 68 ezren középszinten, több mint ötezren pedig emelt szinten vizsgáznak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A vizsgákat az előző napihoz hasonlóan szigorú járványügyi intézkedések mellett tartják. Egy teremben legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat – a másfél méteres távolság betartásával –, és megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt kell számukra biztosítani. A felügyelő tanároknak kötelező védőmaszkot viselniük – nekik kesztyűt és védőmaszkot is központilag biztosítanak –, a diákoknak az írásbeli ideje alatt azonban ez csak ajánlott – írja az MTI.

A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart. A diákok először az I. (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldják meg, a feladatlapokon belül a rendelkezésükre álló időt tetszés szerint oszthatják meg az egyes feladatok között, és a megoldás sorrendjét is meghatározhatják.

A 10-12 feladatot tartalmazó I. lap az alapfogalmak, a definíciók, az egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni. A II. feladatlap két részre oszlik: az A jelű rész három feladatot tartalmaz, a feladatok egy vagy több kérdésből állnak. A B jelű rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból áll, amelyek közül a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ez a kettő értékelhető.

Az I. rész négy feladatból áll, ezek több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. rész öt, egymással megegyező pontszámú feladatot tartalmaz. A vizsgázónak az öt feladatból négyet kell kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető. Vizsgázónként megengedett segédeszköz – közép- és emelt szinten is –

a függvénytáblázat (egyidejűleg akár többféle is),
a szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép,
a körző,
a vonalzó,
a szögmérő, amelyekről a diákok gondoskodnak.
Ezeket az eszközöket a diákok egymás között nem cserélhetik. Az érettségi dolgozatok javítása és értékelése központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik. A vizsgák szerdán a történelem írásbelikkel folytatódnak.

—.

Tegnap nem volt nehéz az idei magyar középszintű érettségi – nemcsak a szakmabeliek, hanem a diákok is így látják. Az Érdi Televízió gárdonyis érettségizőket kérdezett, milyennek találták a feladatokat, és hogy tudtak felkészülni az idei rendhagyó tanévben.

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email