22_03_29_erdmost_nincskep

Madárbarát város, madárbarát közterek

22_03_29_erdmost_nincskep

Madárbarát város, madárbarát közterek

Mitől lesz madárbarát egy város? Többek közt attól, ha vezetése és lakói megóvják a madarak élőhelyeit, odúkat, itatókat helyeznek ki - ahogy ez a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében is történt. Aki ellátogatott vasárnap az első Érdi Fecskenapra, sok más érdekességet is láthatott.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

– A madaraknak sok mindent köszönhetünk: például a tojást, és a madárdalt. Néha a reggelinket vagy az ebédünket is. A fecskék pedig elkapják a kártevőket, a szúnyogokat – sorolta a nyolcéves Zonga, aki az első Érdi Fecskenap végén még több ismerettel, no meg élménnyel térhetett haza.  A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), illetve a Duna-Ipoly Nemzeti Park, valamint a környezetvédő egyesület és a természetőrség jelenlévő munkatársai készségesen válaszoltak a gyerekek és a felnőttek kérdéseire. A kicsiket kézműves asztalok, interaktív játékok várták, és a látogatók megcsodálhatták a Magyar Földrajzi Múzeum udvarán nemrég kihelyezett odúkat, madáretetőket és -itatókat.

– Szeretnénk, ha a múzeumkert után a közparkjaink is rovar- és madárbarát hellyé válnának. Célunk, hogy mindegyik területnek legyen egy gazdája, például egy iskola, amely megoldja a madarak etetését, itatását” – mondta tudósítónknak Tetlák Örs alpolgármester a rendezvény megnyitását követően. Megtudtuk azt is: a következő helyszín, amit madárbaráttá alakítanak, a Kutyavár lesz.

Visszatérve a fecskékre: többekben felmerülhet, miben segíthetünk ezeknek a kismadaraknak? Például fészkek kihelyezésével. Mivel egyre több a betonozott felület, kevés a sár, és a fecskéknek kevés lehetőségük van arra, hogy a régi fészküket „tatarozzák”, illetve újat építsenek. Ezek a kismadarak sokszorosan meghálálják a gondoskodásunkat: „ökoporszívóként” szedi össze a levegőben a rovarokat – ha több fecske lenne, szúnyogirtásra sem volna szükség – mondta tudósítónknak Petró Krisztina, az MME érdi tagja.

Aki szeretné, ha fecskék telepednének meg nála, jól teszi, ha a kertje egy részében kialakít egy kis sárgyűjtő területet. A vizes felület csillogását a madár messziről meglátja, és így van esélyünk arra, hogy hozzánk költözzön. Persze, erre legközelebb tavasszal lesz mód, hiszen a fecskék lassan útnak indulnak…

Jövőre is terveznek Fecskenapot, de aki érdeklődik a madarak iránt, annak nem kell közel egy évet várnia: mint Petró Krisztina, az MME érdi tagja elmondta: a madárbarát önkormányzat égisze alatt szeretnének ismeretterjesztő programokat elvinni az iskolákba, óvodákba.

A rendezvényen kihirdették a Milyennek szeretnéd látni Érdet 2030-ban? rajzverseny helyezettjeit is:

a 6-10 évesek között első lett Salem Mirjam, a második Póka Bendegúz, a megosztott harmadik helyezést Andrási Bíborka és Balaj Natália, Kujbus Bianka és Salem Selim érte el.

A 10-14 évesek között első lett Füzesi Barbara, második Póka Liliána, Andrási Nimród és Csőzik Lilian. Két küldöndíjat is kiosztottak, hároméves kis alkotóknak: Kovács Lilinek és Salem Saidnak.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email