22_03_29_erdmost_nincskep

Hazánkban is megjelent a vírus brit mutációja

22_03_29_erdmost_nincskep

Hazánkban is megjelent a vírus brit mutációja

Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs január 13-án tartott tájékoztatóján közölte, mára három elhunyt beteg mintájában azonosították a koronavírus brit mutációját.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Nyilvánvaló volt, hogy Magyarországot sem kerülheti el ez a variáns. Tudjuk róla, hogy rendkívül gyors terjedésre képes, és a megbetegítőképessége jóval magasabb, 50-70 százalékkal több, mint a koronavírusnak, amelyet a kezdet kezdetén azonosítottunk” – mondta. Hozzátette, hogy „a vakcinagyártók mindegyike állítja, hogy az alkalmazott vakcinák hatékonyak az új mutánssal szemben is”.

A tájékoztatón György István területi közigazgatásért felelős államtitkár az oltási tervvel kapcsolatban elmondta, még folyik az egészségügyi dolgozók oltása, de ezzel párhuzamosan az idősotthonok lakóinak és dolgozóinak oltása is elkezdődött.

Kitért rá, a Moderna- és a Pfizer-BioNTech-vakcina kapcsán, hogy előbbi esetében a két oltás között 28 napnak el kell telnie. Felhívta a figyelmet rá, hogy a szociális alapellátásban dolgozók – – így például a gyermekvédelemben, a hajléktalanellátásban dolgozók, a szociális munkások, a falugondnokok – ezen a hétvégén ingyenesen teszteltethetik magukat, amennyiben arra előzetesen regisztrálnak.

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő
Szociális Gondozó Központ Házi Segítségnyújtás pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó munkakör/feladatkör betöltésére.
A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó/ápoló munkakör/feladatkör

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email