22_03_29_erdmost_nincskep

Az biztos, hogy sváb bál nem lesz februárban

22_03_29_erdmost_nincskep

Az biztos, hogy sváb bál nem lesz februárban

Az érdi nemzetiségi önkormányzatokat is érzékenyen érintette a vírushelyzet, ami az idei működésükre is rányomhatja bélyegét, anyagilag is.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A nemzetiségek rendezvényei átszövik a város életét. Bálok, táncházak, koncertek, gasztronómiai és kulturális eseményeik színesítik az érdi programokat – már amikor nincs vírusveszély. A Roma Önkormányzat hatezer embert képvisel. Teljes költségvetésüket felajánlották az önkormányzatnak, hogy abból élelemmel tudják ellátni a rászorulókat (és nem csak a roma családokat). Balogh Csaba elnök lapunknak elmondta: legutóbb 600 ezer forintért vásároltak élelmiszert, amit most, januárban osztanak majd szét. „Sokan fordultak hozzánk, hogy segítsünk kiváltani a gyógyszereiket, vegyünk élelmiszert, segítsünk a lakbér, temetés kifizetésében. Sajnos, mi segélyt nem adhatunk, ennivalót sem, ezt a törvény tiltja, de a városi önkormányzaton keresztül tudtunk segíteni. Vállalkozók, magánszemélyek nyújtottak támogatást, és mi is a sajátunkból hozzátettünk”. Balogh Csaba fájlalta, hogy a tavaly megnyert kulturális pályázatokat a kormány visszavonta, ami számukra azért is veszteség, mert a pályázatírás költségét ettől függetlenül ki kellett fizetniük. Hogy mi lesz az idén, az a pandémiától függ – tette hozzá.„2020-ban nem tudtuk megtartani a megszokott rendezvényeinket. A Pumukli óvoda élt, működött, és megjelentünk Bihari Zoltán Mi, svábok című könyvben is, de másról nem tudok beszámolni” – mondta lapunknak Eszes Mária, a 2500 főt képviselő Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetője: „Az idei évre nem tudtunk munkatervet készíteni, hiszen nem látjuk még, hogyan alakul a vírushelyzet. Az biztos, hogy sváb bál nem lesz februárban, de talán húsvéttól már elkezdhetünk szervezni. Az óvoda működik, túlélte a tavalyi évet, de nagyon elővigyázatosak vagyunk, még Mikulást sem hívtunk az idén, és a Márton-napot is csak szűk körben ünnepeltük, az óvodaudvaron. Énekkarunk is áll, ebben a holtidőben nemzetiségi ruhát készíttettünk. Szerény volt az elmúlt év”.

Az Érdi Horvát Önkormányzatnak szerencséje volt, több programjukat is meg tudták valósítani tavaly. A busójárásra ellátogattak február végén, megtartották a báljukat is, júliusban Horvátországban jártak, szeptemberben nemzetiségi napon vettek részt, októberben szentmisét tartottak a Szent Mihály templomban, megemlékezve a rácok Érdre jövetelének négyszázadik évfordulójáról. Még a gyülekezési tilalom előtt rác-horvát nemzetiségi estet rendeztek, gasztronómiai esttel, táncházzal fűszerezve – tudtuk meg Weszelovits Istvánné elnöktől. „Tervezünk sok mindent az idei évre is, kilenc pályázatot adtunk be, mindet be is fogadták. Várjuk, hányat támogatnak majd. A busójárás idén elmarad, arra tehát nem indítunk buszt. Szeretnénk kiadni egy helytörténeti könyvet, és készülünk szőlővirágünnepre is – reméljük, idén meg lehet majd tartani. Zarándokutakat is szervezünk, illetve nemzetiségi napot. Folytatjuk a horvátnyelv-oktatást is. Reméljük, a programokra meglesz az anyagi lehetőségünk; ebben most bizonytalanok vagyunk, a nemzetiségi önkormányzatok ugyanis a feladatalapú támogatásokat az előző évben megvalósított programjaik alapján kapják, és a vírusveszély ezeket sok önkormányzatnál átírta. A működési támogatás alanyi jogon jár ugyan, de abból nem lehet fenntartani egy rendezvénysorozatot” – jegyezte meg Ágnes, hozzátéve: honlapjukon minden rendezvényről részletes információt találnak az érdeklődők.

Az Érdi Lengyel Önkormányzat életét is jelentősen átformálta a koronavírus, ugyanakkor – a helyzethez alkalmazkodva – több programot is szerveztek. Mint Szczerba Roland elnöktől megtudtuk, lengyel írók magyarra fordított műveivel leptek meg érdi intézményeket (iskolák, óvodák, idősotthonok). A szociális területen dolgozók, illetve a nehéz helyzetben élők tisztító- és fertőtlenítőszereket, maszkokat kaptak tőlük, és rajzpályázatot hirdettek az iskolásoknak Lengyel-magyar barátság címmel. Emellett támogatták az Érdi Bach Kamarazenekart abban, hogy egy CD-nyi hanganyagot tudjanak rögzíteni (a hangversenyt november 11-én, a lengyel függetlenség napján az Érdi Televízió is közvetítette). Adományoztak fenyőfákat a tusculanumi templom javára, és nemzeti ételükkel, a pierogival lepték meg a városban élő ciszterci, illetve Teréz Anya nővéreket (mindkét rendben él lengyel nővér). „Az idei évre is vannak ötleteink: szeretnénk testvérvárosunkból, Lubaczówból áthozni egy kiállítás anyagát, és a helyi televízióban, rádióban is megjelennénk, hiszen erre a pandémia idején is van lehetőség” – mondta Szczerba Roland.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email