22_03_29_erdmost_nincskep

Aszfaltoznak a Martinovics utcában is

22_03_29_erdmost_nincskep

Aszfaltoznak a Martinovics utcában is

Megkezdődött az aszfaltozás a Martinovics utcában – jelentette be Tetlák Örs alpolgármester, a terület képviselője a közösségi oldalán. Mint írja: régi adóssága ez a városnak, rengetegen kérték az utca és a környék lakói közül, és végre megtörténik.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint azt korábban megírtuk, 2020-ban 23 utca kapott aszfaltburkolatot, idén pedig az ÉKFI lebonyolította azt a közbeszerzést, amelynek eredményeként keretszerződést írtak alá 51 utca, azaz összesen közel 27 kilométer burkolására. Ennek keretében indul el a Vöcsök, a Martinovics, a Murányi, az Orvos, a Szigetvári és a Dévai utcák burkolása, és ha az időjárás engedi, idén újabb 6-7 utca rendbetétele.

A tucatnyi utca aszfaltozása bruttó 280 millióba kerül, ennyi az önkormányzat szabad felhasználású forrása, amit teljes egészében a saját bevételeiből teremt elő. 

Az a cél, hogy a lehető legtöbb utca szilárd burkolatot kapjon, ezért járda- és szegélyépítést nem végeznek – ez utóbbiak ugyanis hatalmas összegeket emésztenének fel. Bár a forrás kevés, az ÉKFI odafigyel a műszaki tartalomra. Több helyen az alapozás és a burkolás előtt felszedik az utak felső rétegét, hogy ne emelkedjen tovább az utcák szintje. Figyelnek az vízelvezetésre, a kocsibeállókra, számos helyen lesz szegélykő. Az ÉKFI egyébként a közüzemi szolgáltatóktól szakfelügyeletet kért: szakemberek figyelik a helyszínen a munkálatokat, hogy elejét vegyék a csőtöréseknek, kábelátvágásoknak.

Párhuzamosan megindultak a vasútépítés utáni helyreállítási munkálatok is sok utcában, több helyszínen a korábbinál magasabb műszaki tartalommal. Erről itt írtunk.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email