Ajándékba kapott életek

Az Érden élő Budavári Zitával, a Bölcső Alapítvány elnökével egy korántsem könnyű témát jártuk körül az örökbefogadás világnapja alkalmából.

1994-ben hozta létre a Bölcső Alapítványt, ami ma már örökbefogadással is foglalkozik, de az eredeti célja nem ez volt.

Eredetileg krízishelyzetben lévő várandós anyák megsegítésére jött létre az alapítvány. 1994 februárjának első hetében a híradó minden nap beszámolt egy magára hagyott újszülöttről. Az utolsó csepp a pohárban a péntek esti hír volt: mind a baba, mind az anyukája belehalt a szülésbe. Akkor döntöttem el, hogy létrehozok egy alapítványt, mely a bajban lévő édesanyákat segíti. 1995 áprilisában vették nyilvántartásba a Bölcső Alapítványt – a nem várt újszülötteknek szerettem volna segítséget nyújtani, hogy ne az avar alatt vagy egy szemeteskukában végezzék. Ma már van két úgynevezett bölcsős lakásunk, ahol azok a várandósok tartózkodnak, akik a lakókörnyezetükből a növekvő pocakjukkal szeretnének eltűnni.

Hogyan jött képbe az örökbefogadás?

Az első újszülöttnél szembesültem azzal a problémával, hogyha az anyuka nem tudja vagy szeretné a gyermekét megtartani, akkor annak bizony családot kell keresni. Az első baba szó szerint a nyakamon maradt 1-2 hétig, utána kellett néznem, hogyan lehet a sorsáról gondoskodni. Akkor még nem gondoltam arra, ha én megmentek egy babát, akkor az örökbefogadni vágyók hadát zúdítom magamra, de hamarosan szembesültem azzal, hogy a gyermekek családba juttatása is az alapítványom feladata lesz. De továbbra sem az örökbeadás az elsődleges célunk: amikor egy anya szülés után meggondolja magát, és úgy dönt, hogy mégis hazaviszi a babát, akkor evidens, hogy ezt fogjuk támogatni. A 26 év alatt körülbelül 300 gyermeket segítettünk vissza a biológiai családjába. Persze azt sem állíthatom, hogy ez mind sikertörténet, mert nem biztos, hogy hosszú távon boldogan nevelik azt a gyermeket, akit nem terveztek és nem vártak. Mindig a gyerek az első, őt követi a biológia szülő és bármennyire is nem hangzik jól az örökbe fogadni szándékozók számára, de ők ebben a történetben mindig a harmadikok a sorban.

Akkor mit tehet egy örökbe fogadni szándékozó pár?

Először Tegyesznél (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat) jelentkeznek, ők végzik el az alkalmassági vizsgálatot, és ez alapján az illetékes gyámhivatal adja ki az alkalmassági határozatot. Elsősorban a Tegyesz feladata lenne az örökbefogadás segítése is. Ezt azonban a leendő szülők figyelmen kívül hagyják, és főként a civil szervezeteken keresztül próbálkoznak. Ha jól tudom, hét olyan civil szervezet működik jelenleg Magyarországon, ahol a szülők jelentkezhetnek, ha gyermeket kívánnak örökbe fogadni.

Feltételezem, hogy a többség egészséges, fehér bőrű, újszülött babát szeretne. Mik az esélyei egy roma származású, idősebb gyermeknek?

A Tegyesznél van lehetőség idősebb gyermek örökbefogadására is, mi az alapítvány eredeti céljai miatt csak újszülöttekkel foglalkozunk. Egyébként az örökbe fogadni szándékozók zöme egészséges gyermeket szeretne, és elsősorban újszülöttet. Ezért fordulhat elő az, hogy 22-23 ezer gyermek bent van az állami rendszerben. Az örökbeadható gyerekek nagy része egyébként 4-6 éves kora körül válik örökbefogadhatóvá, és a magyar házaspárok zöme nem szívesen vállal iskoláskorú gyermeket. Ha roma vagy beteg, akkor pláne nem. A külföldiek nem így gondolkoznak: Olaszországban például 7-8 év a várakozási idő, így az olasz házaspárok boldogan örökbe fogadják a nagyobbacska korú és a roma származású gyermeket is. Ezt mutatja z is, hogy korábban mintegy 150 gyermek került külföldre, az utóbbi években viszont már 200 felett van a számuk.

Nem az volna a jó, ha ezek a gyermekek már kicsi korukban családban nevelkedhetnének?

Dehogynem! Gondoljunk bele, min megy keresztül az a gyermek, aki élete első hónapjaiban anyaotthonról anyaotthonra jár, hánykolódik az édesanyja mellett, majd elveszik tőle, vagy ő dönt úgy, hogy ez mégsem megy neki, nevelőszülőkhöz kerül 2-3-4 évre, iskolakötelessé válik, és akkor kerül mondjuk egy olasz családba, nulla nyelvtudással. El kell sajátítani a nyelvet, ami miatt eleve egy évet csúszik az iskolakezdés, és a beilleszkedés sem lesz könnyű.


Önöknek két örökbefogadott gyermekük van, így saját tapasztalatai is vannak az örökbefogadás terén.

Igen, a nagyobbik lányunk titkos örökbefogadás útján került hozzánk. A születése napjától örökbefogadható volt, ehhez képest közel fél éves korában helyezték el nálunk, és az első születésnapjához közeledtünk, amikor végre a nevünkre kerülhetett. Így is nagyon örültünk, hogy végre 4 év várakozás után kaphattunk egy gyermeket. A kisebbik az alapítványomnál született, őt a problémás jogi háttere miatt mások nem merték vállalni, három és fél hónapig rágódtam az ügyön, és vártam a csodát, aztán vettünk egy nagy levegőt a férjemmel és végül mi fogadtuk örökbe.

A gyermekei tudják, hogy örökbe fogadták őket? Egyáltalán, kell-e, és ha igen, mikor kell ezt elmondani?

Természetesen tudják. Mindenki, akivel találkoztam örökbefogadás előtt, kivétel nélkül megígérte, hogy meg fogják mondani a gyermeknek, hogy örökbe fogadták. Ehhez képest az 1995 óta született gyermekeink közül sokan a mai napig nem tudják. 4-5 éves kora körül már tudatosítani kellene egy gyermekben, hogy nem a biológiai szüleivel él, hogy mire iskolába kerül, teljesen tisztában legyen a helyzetével. Van olyan gyermekünk, aki azóta férjhez ment, gyermeket szült, és a mai napig nem tudja, hogy az anyja és az apja nem a vérszerinti szülei. Óriási kockázat ez, annál is inkább, mert a titoknak az a rendeltetése, hogy kiderülnek, és minél később, annál rosszabb. Ezek a szülők nem számolnak az internet adta lehetőségekkel, és nem számolnak azzal, hogy a biológia családban nevelkedő gyermek is keresheti az örökbe adott testvérét, féltestvérét. Azt gondolom, hogy minden gyermeknek joga van tudni, ha örökbe fogadták.

forrás: Érdi Újság/Szabó Réka Nikoletta, fotó: Fülöp Dániel