Ingyenesen, online elérhető az Érdi IRKA irodalmi-kulturális folyóirat nemrég megjelent idei első száma. Helyi alkotók versei, meséi, naplórészletei, novellái és tanulmányai mellett műelemzésekkel, könyvajánlókkal találkozhatnak az olvasók. A márciusi számban irodalmi pályázatot is hirdettek.
Tartalom flag-ek: Fontos
Gyönyörű születésnapi ajándékot kapott Eőry Emil szobrász- és festőművész – valójában még tavaly, születésének nyolcvanadik évfordulójára, csak a bemutatás csúszott át idén januárra.
Hétfőtől április végéig ingyen utazhatnak az általános iskolák első négy évfolyamára járó, 7 és 11 év közötti diákok a Budapesti Közlekedési Központ járatain Karácsony Gergely főpolgármester döntése alapján.
Hamarosan Érden is elindulhat a babafa-program, aminek a lényege, hogy minden a városunkban születendő gyermeknek ültetnek egy csemetét. A projekt célja, hogy a kisgyermekes szülők és az újonnan született gyermekek kötődését a városhoz erősítse.
Miért éppen az Elvira mellett lesz ipari park? Folytatódik-e a Modern Városok Program? Mit tehet az önkormányzat a Stop Shop parkolójában kialakult helyzet megoldásáért? Végül hogyan értékeli az elmúlt 100 napot a választások óta? Dr. Csőzik László polgármester válaszolt lapunk kérdéseire.
Az Elvira Érdikummá, illetve Hungarikummá nyilváníttatása a legnagyobb felelőtlenség az itt élőkkel szemben – jelentette ki sajtótájékoztatóján T. Mészáros András, aki szerint azok szeretnék az Elvirát megőrizni a mezőgazdaság kizárólagos hatáskörében, akik a későbbi ingatlanmutyira gondolnak.
Magyarországon hetente kilencen halnak meg méhnyakrák miatt, miközben egy megelőzhető, kezelhető daganattípusról van szó, de sajnos sokan nem mennek el az évenkénti szűrésre. Az európai méhnyakrák megelőzési hét a szűrések és a HPV elleni védőoltás fontosságára kívánja felhívni a figyelmet.
A Bajkonuri Űrközpontból néhány hete sikeresen Föld körüli pályára állt a magyar mérnökök által megalkotott SMOG-1 műhold.
Az érdi futók is csatlakoznak ahhoz a finn kezdeményezéshez, ami azt mondja, hogy mozogjon mindenki kedvére az év leghidegebb időszakában. A Yours Truly egy becsületbeli futóverseny, ahol az időt és a távot is mindenki magának méri.
Kautzky Armanddal ünnepelhette a magyar kultúra napját a Csuka Zoltán Városi Könyvtár közönsége szerda délután. A Jászai Mari-díjas színész első alkalommal tartott zenés-verses estet az érdi intézményben, amire rendkívül sokan voltak kíváncsiak.