A miniszterelnök a Facebookon jelentette be, hogy elértük a számot, ami azzal jár, hogy szombattól nyitnak a teraszok és este 11-kor kezdődik a kijárási tilalom. A bejegyzéshez mellékelt videó szerint nyitnak a teraszok, újraindulnak a szolgáltatások, hosszabb nyitva tartás lép életbe.
Tartalom flag-ek: Fontos
A helyi kínai éttermek aggódva figyelik a koronavírussal kapcsolatos híreket, a halálos áldozatok egyre növekvő száma mellett az is aggasztja az itt élő kínaiakat, ahogy felfokozódott a Kínával és a kínai emberekkel kapcsolatos előítéletesség.
A Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény főigazgatója azt kéri, ha esetleg nem kapott értesítést háziorvosától, de március 19-én vagy 20-án a rendelőben kapta meg első oltását, akkor mindenképp keresse fel az intézményt április 23-án vagy 24-én.
Az önkormányzat hónapok óta nem fizet a közétkeztetésért – jelentette ki sajtótájékoztatóján egy blogbejegyzésre hivatkozva T. Mészáros András, feltéve a kérdést: mi lesz, ha leállítják a szolgáltatást? A polgármester közölte: az ellátás nincs veszélyben, a napokban megállapodnak a közétkeztetővel.
Április 19-én újra megnyithattak az óvodák, de a Kincses Óvoda 7 tagóvodájában a gyermekek 53%-a tért vissza az ovikba – tudta meg az Érd FM 101.3 Lehóczki Annától a Kincses Óvoda intézményvezetőjétől.
Minden 59. ember érintett az autizmussal, mégis rengeteg tévhit kering még ma is ezzel kapcsolatban. A Szikra Tehetséggondozó Egyesület éppen ezért tart előadásokat, beszélgetéseket az autizmusról minden hónapban a Szepes Gyula Művelődési Központban.
„Kis lépésekkel, apró változtatásokkal egy várost is sokkal zöldebbé lehet tenni. Érd önkormányzata elkötelezte magát a „zöld fordulat” mellett, és szeretnénk az érdieknek is segíteni ebben” – hangsúlyozta Föld Napi bejegyzésében Csőzik László, Érd polgármestere.
A Magyar Államkincstár tovább bővíti állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatát: Érden és Budakeszin kap helyet a két értékesítési pont. Érden a Budai út 24. alatt várják az érdeklődőket, február 11-étől keddenként és csütörtökönként.
Idén két héten át tart a Házasság hete rendezvénysorozata, legalábbis Érden. A programokat az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete szervezi; záró rendezvényükre nemcsak a tagjaikat várják, hanem minden érdeklődő házaspárt.
Tavaly január elseje óta működik az Érdi Járásbíróság, a Felső utca 43. szám alatt, ahonnan várhatóan jövő ősszel költözhet majd át új épületébe, a Szabadság térre. A bíróság ügyforgalma az országos átlaghoz képest jelentős: 3570 ügy érkezett, melynek 70 százalékát dolgozta fel a hivatal.