Tájékoztató táblákkal és útlezáró elemekkel szeretné megakadályozni az illegális hulladéklerakást a 7-es út melletti, tavasszal megtisztított területen az Érdi Környezetvédő Egyesület. Az eszközöket a Tisztítsuk meg az országot! pályázat keretén belül vásárolták, és napokon belül kihelyezik.
Címkék: Zöldjárat
Egy hónapja indult a sűrűbb zöldjárat, ami azt jelenti, hogy szombaton már másodjára vitték el a zöldhulladékot sok helyről. Csőzik László polgármester arról tudósít legújabb bejegyzésében, ezúttal jóval kevesebb, "csak" 78 tonnát kellett elszállítaniuk az ÉTH munkatársainak.
Május 2-ától ismét zöldjárat. Ahogy áprilisban, úgy májusban - és az azt követő hónapokban is - négy szombaton szállítja el az ÉTH az ingatlanok elé helyezett nyesedéket. Hamarosan folytatódhat az ágdarálás is - mondta el az ÉrdTV-nek Pató Simon, az ÉTH környezetvédelmi megbízottja. ÜTEMTERVVEL
Tizenegy fát ültetett el szombaton Csőzik László polgármester és a Szövetség Érdért frakció képviselői az Erdőszéle óvoda udvarán. Három platán és nyolc hárs ad majd árnyékot a gyerekeknek. A Föld napi akcióra a saját pénzükből vásárolták a csemetéket, 143 ezer forint értékben.
Nagyon jó minőségű mart aszfalttal újulhatnak meg a poros érdi utcák - mondta el az Érdi Televíziónak Csőzik László polgármester, akitől megtudhattuk azt is: több tízezer tonna mart aszfalt érkezhet Érdre, és akár ötven kilométer hosszúságban is terítik majd ezt a burkolóanyagot.
Ötven éve 20 millió amerikai állt ki egyetlen ügy mellett, az első Föld napja üzenetét a politikusoknak is komolyan kellett venniük, történtek is változások. Azóta már több mint egymilliárd ember emeli fel a szavát minden április 22-én, egyéni szinten egyre hangsúlyosabb a környezettudatosság.
Szombaton mintegy 120 tonna nyesedéket gyűjtöttek össze az ÉTH járművei. Mostantól az érdi házakhoz havonta jön a zöldjárat, a járványhelyzet végeztével pedig plusz mennyiséget is elvisznek az ingyenes felett, ha speciális zsákot vásárolunk - írta közösségi oldalán a polgármester.
A Nébih pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében arra hívja fel az emberek figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, ugyanis Magyarországon az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza.
A kijárási korlátozás nem tiltja a sétát a természetben. Az elmúlt napokban azonban a szokásos sittlerakások mellett egyre több helyen hagytak maguk után elhasznált maszkokat a kirándulók a természetvédelmi területeken. Az önkormányzat felkérte a polgári természetőröket: figyeljék ezeket a helyeket.
Az ÉTH Nonprofit Kft. április 4-étől havi rendszerességgel fogja elszállítani a lakossági zöldhulladékot egész Érd területéről, tájékoztatott róla Csőzik László polgármester. Itt az áprilisi ÜTEMTERV!