Csütörtöktől szombatig Érden játszik három felkészülési mérkőzést a magyar női junior kézilabda-válogatott. A korosztályos nemzeti csapat a hazai rendezésű, július 11-én kezdődő Európa-bajnokságra készül.
Címkék: sport
Hazai győzelmekkel folytatta szereplését az Érd Wildcats a női softball NB I-ben. A tavalyi ezüstérem után idén is az aranyért harcol az együttes a bajnokságban.
Rendhagyó sportrendezvényt valósítottak meg a Budapest-környéki Lupa Beachen az elmúlt hétvégén. A mintegy negyven sportágat felvonultató I. Beach Sports Festival kínálatából a szumó sem maradt ki, ahogy az érdi érmek sem maradtak el.
A szombati fiaskó után vasárnap győzelemnek örülhetett a Delta RSE Érd a női röplabda NB II Nyugat "A" csoport 9. fordulójában. Jakab Boglárkáék 3:1 arányban múlták felül a Széchenyi Győrt, hazai környezetben.
Sokáig úgy tűnt, háromszettes mérkőzést nyerhet a Delta RSE Érd a Veszprémi Egyetemi SC elleni, szombat délutáni bajnoki párharc alkalmával. Azonban két elvesztett játákrész után a veszprémiek felálltak és nem csak egyenlítettek, hanem fordítottak is.
Fordulatos csatában, Kiss-Walfisch Mercédesz utolsó másodpercben lőtt góljával aratott nagy bravúrt Kisvárdán az ÉRD, miután Horváth Rolandék 22–21-re megnyerték a női kézilabda NB I kilencedik körében rendezett mérkőzést.
Január 30-án, 18 órakor a Kisvárda Master Good SE vendégeként lép pályára a női kézilabda NB I kilencedik fordulójában az ÉRD. A mérkőzést a hazaiak YouTube-csatornáján élőben közvetítik!
A BVSC-vel holtversenyben második helyen végzett az Érdi Úszó Sport Kft. 4x100 méteres fiú vegyesváltója a kecskeméti serdülő országos bajnokság záró napján.
Második felkészülési mérkőzésén 5-0-ra verte az NB III Keleti csoportjában szereplő Pest megyei rivális Ceglédi VSE-t a Nyugati csoportban érdekelt Érdi VSE.
Az első két nap egyéni csúcsai és három bronzérme után a kecskeméti serdülő országos bajnokság harmadik napján egy ezüst- és egy újabb bronzérmet hoztak az Érdi Úszó Sport Kft. kiválóságai.