22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: tovább kell vinni a múlt heti formát!

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: tovább kell vinni a múlt heti formát!

A Hévíz elleni kiütéses idénnyitó siker után első idegenbeli mérkőzését augusztus 11-én, 17 órától a Sárvár FC vendégeként vívja az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának második fordulójában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Alaposan megváltozott az elmúlt idényben éppen bennmaradó Sárvár FC kerete a nyári átigazolási időszakban. A tavaly tizenkettedik helyen záró együttesből Sásdi Bálint, Nyírő Bálint, Horváth András, Maráczi József, Fider Ádám, Takács Ádám, Pázsi Máté, Farkas Ádám, Hoós Patrik és Koronczai Roland is távozott. Azaz Bojan Lazicnak szinte új csapatot kellett építenie a nyári felkészülés folyamán, hiszen azért természetesen érkezők is akadtak: Gőcze Gergő, Kertai Dániel, Horváth Detre, Faggyas Milán, Valkovszki Péter, Szenczi Bence Imre és Németh Erik is a Vas megyeieknél folytatja pályafutását.

A Sárvár a bajnokság nyitó körében közel állt a győzelemhez a harmadosztályba visszajutó VLS Veszprém otthonában, de a bakonyiak egy hajrában szerzett góllal pontot mentettek saját közönségük előtt.

Az előző idényben Érden 1–1-es döntetlent ért el a masszív védekezéséről ismert (második legkevesebb gólt kapó) Sárvár, amely hazai környezetben hátrányból fordítva múlta felül az érdieket 2–1-re. Azaz a Hévíz elleni sikerből adódó lendülettel, illetve a visszavágás vágyával érkeznek Pál Szabolcsék Sárvárra, ahol azért nem lesz egyszerű dolguk.

– A tavalyi meccsnél nekünk már eldőlt a második helyünk, mi úgy mentünk oda, hogy jó eredményt szeretnénk elérni, az első félidőben jól is játszottunk, de a másodikban valamiért nem működött és ki is kaptunk – tekintett vissza az előző szezon sárvári mérkőzésére Limperger Zsolt. – Az akkori első félidei játékunkat szeretnénk kitolni kilencven percre és akkor nem lehet gond. Az edzéseken nincsen baj, csinálják a dolgokat a fiúk, nincs sérültünk, szóval nagyjából ugyanazzal a csapattal állunk ki, mint a Hévíz ellen – tehát bizakodóak lehetünk – tette hozzá az Érdi VSE vezetőedzője, aki elmondta, természetesen a három pontot is szeretné elhozni a csapat Sárvárról.

Az augusztus 11-én, 17 órakor kezdődő Sárvár FC–Érdi VSE mérkőzést Szalai László vezeti, segítői Aradi József és Péntek Zsuzsanna lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 2. forduló
08.11., 17.00:
Sárvár FC–Érdi VSE

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email