Rögtön az első forduló után véget ért Pócza Milos szereplése a Debrecenben idén már 65. alkalommal megtartott Bocskai István Nemzetközi Emlékversenyen.
Címkék: sport
A debreceni cápa országos bajnokság harmadik napja is remekül sikerült az Érdi Úszó Sport Kft. fiatal versenyzőinek, hiszen Gasparics Zalán újabb ezüst- és bronzérmekkel gyarapodott, s kilenc új egyéni csúcs született.
Ismét szépszámú mezőny gyűlt össze a párbajtőrözők kadet és junior korosztályú Magyar Kupa-küzdelmein a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, ahol a Danubius RSC kilenc vívója lépett pástra.
Február 6-án és 7-én Pécsen rendezték a tollaslabdázók felnőtt országos bajnokságát, ahol az Érdi VSE-ből Kis-Kasza Miklós először, játékos-edzője, Kőrösi Ágnes tizennyolcadszor állhatott a felnőtt ob dobogóján.
Érmet ugyan nem, ellenben öt egyéni csúcsot és egy előkelő hatodik helyet hozott az Érdi Úszó Sport Kft. versenyzőinek a debreceni cápa ob második napja.
Megkezdte szereplését a győri rendezésű női kézilabda junior Európa-bajnokságon a magyar válogatott, amely Montenegrót 27–18-ra győzte le.
Háromszor harmincperces mérkőzést játszott az első két harmadban jobbára próbajátékosokkal kiálló Érdi VSE a Nimród FC-vel.
Az ÉRD Aréna zárt kapui mögött szállt vízbe a Budapesti Honvéd SE érdi vízilabda szakosztályának 2006-os együttese, amely szoros mérkőzésen győzte le 7–6-ra a Szegedi Vízipóló Sulit.
Hazai környezetben szenvedett 104–70-es vereséget a második helyezett Honvéd-Ludovikától a VMG DSE a férfi kosárlabda NB II Közép B-csoportjának 15. körében.
Hamar beigazolódtak Németh Krisztina elvárásai az Érdi Úszó Sport Kft. versenyzőivel szemben a debreceni cápa országos bajnokságon, hiszen a verseny nyitónapja számos egyéni csúcsot és két érmet is hozott a csapatnak.