Mint beszámoltunk róla, kieső helyen végzett a futsal NB II Nyugati csoportjában a 5 Stars Érdi VSE. Mint Kajdy György, a 5 Stars SE elnöke az Érdmost.hu-nak elmondta, bíznak benne, hogy maradhatnak a másodosztályban, de az Érdi VSE-vel való együttműködés vélhetően megszűnik.
Címkék: sport
A sportág szabályai is engedik, így már néhány hete újrakezdhette az edzéseket az Érd Baseball és Softball Club, amelynek U15-ös korosztálya hétvégén Jánossomorján már tornát is nyert.
Az Érdi VSE 25 éves sportolója, Kőrösi Ágnes versenyzőként három nemzetközi viadalon ragadott ütőt, mellyel több mint 20 helyet javított a világranglistán. Edzőként pedig három arany- és egy bronzérmet szerzett a korosztályos országos bajnokságokon.
Már a június 14-i héten megkezdi a felkészülést a tervek szerint augusztus elsején rajtoló új szezonra az Érdi VSE NB III-as labdarúgócsapata, amely öt edzőmeccset vív június 26. és július 25. között.
A május 18-án hozott polgármesteri döntés értelmében ismét megkezdhette az edzéseket az Érdi VSE az Ercsi úti Sporttelepen. Limperger Zsolt együttese szinte a teljes kerettel próbálta bepótolni az elmúlt hónapok okozta lemaradást, az utánpótlás pedig csütörtöktől folytatja.
Egy arany-, három ezüst- és egy bronzérmet szerzett az Érdi Vízisport Kft. tehetsége, Csulák Lia a kaposvári ifjúsági úszó országos bajnokságon. Rajta kívül az érdiek még öt alkalommal döntőzhettek és számos egyéni csúcsot értek el.
Pusztakezes gyakorlatával második helyen végzett a martonvásári Tóth Iván Sportcsarnokban rendezett formagyakorlat országos bajnokság első fordulóján az Érdi Shaolin Wushu és Sportakrobatikai SE sportolója, Mákné Késő Barbara.
Véget ért a szezon a Budapesti Honvéd SE érdi vízilabda szakosztályának. A Budapesti Ifjúsági Bajnokságban szereplő együttes 7. helyen zárt, míg a 2008-asok a 4. helyet szerezték meg a rájátszás 3. csoportjában.
6–4-es győzelemmel búcsúzott az ÉRD Arénától a kieső csapatok találkozóján a 5 Stars Érdi VSE, amely a Hidegkúti SC-t múlta felül a futsal NB II Nyugati csoport alsóházi rájátszásának utolsó, 10. fordulójában. Varga Lászlóék bíznak benne, hogy legjobb kiesőként maradnak a másodosztályban.
Ötven napot töltött karanténban, amely döntően befolyásolta idei szereplését az újjáalakuló érdi női kézilabdacsapatnak. Ennek ellenére Horváth Rolandék 6 győzelemmel, 2 döntetlennel és 18 vereséggel zártak a 11. helyen, miközben a 8. helyre is volt esélyük. Interjú Horváth Rolanddal.