A Gyirmót FC Győr II vendégeként lép pályára szeptember 4-én, 11 órától az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 6. fordulójában. Limperger Zsoltékra nem vár könnyű feladat, hiszen a Rába-partiak három győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel rajtoltak.
Címkék: sport
Rendkívüli ülést tartott a Polgárok Háza dísztermében Érd MJV Sportbizottsága, ahol Fenyőházi-Nagy Andrea, az Érdi Sport Kft. ügyvezetője és Horváth Roland, az ÉRD női kézilabdacsapatának vezetőedzője tájékoztatta a tagokat a csapattal kapcsolatos tudnivalókról.
Szeptember 5-én öt ország résztvevőivel rendezi meg a felnőttek szumó világkupáját, az U12-es és U16-os korosztály országos bajnokságát, a többieknek pedig válogatóversenyt az Érdi Spartacus SC a Batthyány Sportiskolai Általános Iskolában.
Gia Form-VMG DSE néven indul a férfi kosárlabda NB II 2021/22-es idényében az érdi kosárlabdacsapat, amelynek keretében jelentős változások voltak a nyár folyamán, hiszen négyen távoztak, de már ugyanennyien érkeztek is az egyesülethez.
Hazai pályán vesztette el bajnoki veretlenségét az Érdi VSE, amely az NB III Nyugati csoportjában az éllovas Mosonmagyaróvári TE-t fogadta, amely a belső védő, Debreceni András mesterhármasával és Boros Gábor távoli bombájával győzött 4-0-ra az Ercsi úton.
Hétvégén Pécsváradon rendezték a szabadtéri történelmi íjász országos bajnokság döntőjét, ahol a Parkvárosi Vadászok Hagyományőrző Íjász Egyesület tizenkét sportolója vett részt, közülük pedig négyen is aranyérmet ünnepelhettek.
A tavaszi hazai versenyek után az ősz egy nemzetközi megmérettetéssel, a Budapest Opennel kezdődött az Érdi Torna Club akrobatikus tornászainak, akik viszont emellett csak szeptember második felében Prágában tudnak indulni nemzetközi viadalon.
Szeptember elsején ismét a Himalája felé veszi az irányt az érdi expedíciós hegymászó, Klein Dávid és mászótársa, Suhajda Szilárd, akik ezúttal a Föld hetedik legmagasabb hegycsúcsát, a 8167 méteres Dhaulagirit szeretnék megmászni, melyet eddig csak egyetlen magyar, Erőss Zsolt teljesített.
Hosszú versenymentes időszak után hétvégén újra szorítóba lépnek az Érdi Box Klub ökölvívói, akik az egri pofonpartin már a szeptember végén rendezendő ifjúsági országos bajnokságra is készülnek.
Szeptember 1-jén, 16 órától a négy mérkőzés után két győzelemmel és két döntetlennel ötödik helyen álló Érdi VSE a listavezető és három sikerrel, illetve egy vereséggel rajtoló Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja az Ercsi úti Sporttelepen, az NB III Nyugati csoportjának ötödik fordulójában.