Címkék: Mindennapok

A héten (is) bebizonyította, milyen tökös is tud lenni a Meseház Tagóvoda. Ezúttal szó szoros értelemben. Volt tök jó családi nap, ahol tökből farigcsálhattak remekműveket a szülők és gyermekeik az óvodában, másnap pedig tök jó játszótér fogadta a kicsiket és nagyokat, ahol belekóstolhattak abba, milyen típusú játékokkal játszhattak annak idején nagyszüleik.
Kovács György, a Milton Friedman Egyetem gerontoandragógia tanára tartotta az év utolsó előadását a Szenior Akadémián szerdán délután a Szepes Gyula Művelődési Központban a közösségekről, azaz inkább azok hiányáról. Utolsó alkalom lévén azok a szép korúak, akik minden alkalommal részt vettek az akadémia programjain, oklevélben részesültek.