22_03_29_erdmost_nincskep

„Élni lehet is, nem csak muszáj”

22_03_29_erdmost_nincskep

„Élni lehet is, nem csak muszáj”

Az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium öt végzős osztályának 159 diákja ballagott el pénteken, akikre nem csak a szülők, osztályfőnökök, a gimnázium intézményvezetője és a tantestület vagy épp alsóbb évfolyamos társaik lehetnek büszkék, hanem minden érdi.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Azt mindenki tudja, hogy az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium évek óta Érd hírnevét öregbíti tanulóinak és pedagógusainak hála. Számos versenyen szerepelnek szép eredménnyel az itt tanulók, és a gimnázium évről-évre helyet követel magának – joggal – az ország legjobb középiskoláinak listáján. 

Így talán senki sem lepődött meg, hogy a pénteki ballagáson a végzősök hatalmas tapsot kaptak, amikor Szilasné Mészáros Judit intézményvezető elmondta, hogy negyven kitűnő és ötven jeles bizonyítvány született ezen az évfolyamon, valamint 183 nyelvvizsgát szereztek a tanulók, akik közül sokan Érd kiváló diákjai lettek, és tanulmányi eredményeik elérték a 4,7-es átlagot.  

Szilasné beszédében aztán a tantestület nevében megköszönte a 12. évfolyamnak a sok szellemi és érzelmi élményt, a szakmai kihívásokat és lehetőségeket, amiket a tanulók adtak nekik. Majd kiemelte:  „A közösséghez tartozást a jogok és a kötelezettségek kettősségével szoktuk leírni, pedig talán fontosabb egy másik ellentétpár: adni és kapni. A ti itt eltöltött 4 vagy 8 évetek nyomai ott vannak az iskolai kórusokban, diákszínpadi és diákgálák produkcióiban, a stúdió munkájában, a városi ifjúsági önkormányzat tevékenységében, a képetekre formálódott osztálytermekben.” Az intézményvezető emlékeztetett rá, hogy az évfolyam négy tanulója, Fodor Enikő, Balázs Bence, Kiss Martin és Varga Bence Vörösmarty születésének évfordulóján nevelőtestületi dicséretben részesültek  a közösségért végzett munkájukért, diáktársaik és az iskola képviseletéért, a társaikra gyakorolt pozitív hatásukért és példamutató magatartásukért. Mint azt Szilasné hozzátette: „Mindezzel egyszerre adtatok és kaptatok. Kívánom, hogy további tanulmányaitok és életutatok során is leljetek olyan közösségekre, amelyek igénylik, hogy adjatok magatokból, és cserébe kapjatok is intellektuális és érzelmi inspirációt.”

Kertész Nóra a végzősök nevében szólalt fel, és elcsukló hangon búcsúzott tőlük, a gimnáziumtól és társaitól: „Sok különböző kép van előttünk, hogy mi is a boldogság. Láhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg magunkat, akik túl vagyunk a szalagavatón, akiknek a suli falán lóg a tablójuk, akiknek terveik vannak, akik felnőttnek néznek ki, aki felnőttként beszélnek, gondolkoznak, de mégsem nőttek fel. Ti is tudjátok azt, hogy most kell feltennünk magunknak a kérdést: hogyan tovább és kik akarunk lenni. De tudom jól, hogy nem csak én érzem belül azt, hogy nem, ennek még nem lehet itt az ideje, mert még mindig gyerekek vagyunk. De ha már muszáj felnőni, akkor vigyük magunkkal azt, ami értékes. Vigyük el a mosolyokat, a folyosón elkapott órák közti öleléseket, a kicsengetés okozta katarzis érzését, vagy az ígéreteket, amiket mai fejjel már betartanánk. Tanuljunk a hibáinkból, és éljük meg azt az életet, amit a kicsi énünk annak idején elképzelt. Először magunknak legyünk jók, hogy aztán jók lehessünk az életnek is. A VMG biztos pont, ahová így vagy úgy, de mindig visszakanyarodunk majd. A személyiségünk része lett a gimnázium, és mindaz, ami a VMG-s létet jelenti. Ne felejtsük el, hogy milyen jó ide tartozni, mert kolosszális 4 vagy 8 év volt ez, minden nehézségével és tanári hajakat  égnek állító incidensével együtt. Köszönjük a tanárainknak, osztályfőnököknek, igazgatónak,büfés és menzás néniknek, a ballagóknak. Kívánom, hogy találjátok meg a hőn áhított boldogságot, csak amíg keresgélünk, el ne felejtsük megélni közben, mert ahogy ez a sok-sok év eltelt, az élet is eltelik.”

A 11. évfolyamosok pedig egy Kispál és a Borz idézettel kívánták a most ballagóknak, hogy megtalálják céljaikat:  „Onnan fogod tudni, hogy jól vagy, ha nem találsz senkit, akinek a helyébe lennél/ És bármibe kerül, vagy akármi fáj, tudod, hogy élni lehet is, nem csak muszáj.” Majd Szalma Luca és Vetési Gergely az alsóbb évfolyamosok nevében  előadták a Csillag születik slágerét, a „Shallow”-t.

A ballagáson végül a végzősök legkiválóbbjai között tantestületi, általános tantestületi dicséreteket, kulturális és sport díjakat osztottak ki. Kiemelkedő tanulmányi eredménye, versenyeredményei, szorgalma és példamutató magatartása alapján pedig Vörösmarty- emlékplakettet vehetett át a 12/e-s Palkovics Dóra,  aki a Vörösmarty-ban eltöltött 8 éven keresztül végig kitűnő tanuló volt, az orosz OKTV-n döntős lett, és már most négy nyelvvizsgával rendelkezik. 

Az eseményen részt vett többek között Somfai István címzetes igazgató, Sárközi Márta tankerületi igazgató, dr. Bács István alpolgármester, valamint T. Mészáros András polgármester és dr. Aradszki András országgyűlési képviselő, akik személyesen is köszöntötték a végzős osztályok osztályfőnökeit.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email