22_03_29_erdmost_nincskep

Új járdát kapott a központ környéke

22_03_29_erdmost_nincskep

Új járdát kapott a központ környéke

Több, mint 1000 méteren újult meg a járda a városközpont egyik legforgalmasabb részén.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Barabás térkövet kaptak a felújított járdák a lakótelep környékén, és befejeződött a járdafelújítás a Felső utcában a múzeumsétánytól a Karolina utcáig, az Alsó utca és a Béke tér területén a körforgalomig. A felújítások költségeinek nagy részét, 50 millió forintot a Belügyminisztérium vissza nem térítendő pályázati támogatása biztosította, amihez a város önerőként 20 millió forintot tett hozzá.

Szűcs Gábor alpolgármester az Érd TV kérdésére hozzátette, hogy tervezik a teljes városi járdakoncepció kialakítását is:

„Eddig ad hoc módon zajlottak a járdaépítések. Azaz ahol a legfájóbb volt, ott beavatkozásra került sor. Polgármester úr és jómagam is úgy gondoljuk, hogy szükség van egy koncepcióra, amiben ütemezzük, hogy évről-évre mely szakaszok újulnak meg, melyek épülnek. Így sokkal követhetőbbek és racionálisabbak lehetnének a járdaépítések.”

Jelenleg is zajlik egy járdaépítés az ÉKFI kivitelezésében: a Pacsirta utcában a Fehérvári úttól a Batthyány iskoláig.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email